2009. december 28., hétfő

Finish

gombamentes heppinyú-t mindenkinek!! :o)
mára végleg úgy döntöttem, h abbahagyom az ezüstözést. lemondom a holnapi időpontot. (de ha mégis meggondolnám magam, jan 7-re van kezelésre időpontom. bár, azt hiszem, ha 4 hónap alatt nem sikerült eredményt elérnünk, nem sok értelme van folytatni. nem vsz, h az 5.hónapban hirtelen egy csapásra mégis beválik nálam. viszont az adagot azóta sem csökkentettük, pedig úgy indult, h 6 hétig kell nagykanállal enni, aztán csökkenteni. de én gyak.lag 4 hónapja kortyolom az ezüstöt, ez több mint a nagykanál, hetente 1 üveget megittam. ez azért nem kevés) cserében a gyomorégésem ismét jelen van, és nem múlik!, a képemen is van még vörösödés (bár kisebb), és hüvelyirritáció is mindig visszatér. meg ... 2.babát akarunk nemsokára. és hogy a ciklusom 23 napos lett, több mint fura. meg nem is fogytam, stb stb
-
a jósnőm azt mondta márc.ban, h "jövő tavaszra" szinte "berobban" egy makkegészséges fiú :o)) (akkor alig hittem el, m már javában próbálkoztunk, de aztán télleg úgy lett, h pár dolog miatt beszüntettük a próbálkozást.)
-
Na: elkezdtem a cickafark kúrát. 3x1 tea és 6 ülőfürdő. Maria Treben alapján.
valahol azt írja, hogy a veseelégtelenség lehet oka idegrendszeri "gyengeségnek" is.
az a szar, h megint ingerlékeny vagyok - mióta nem iszom a brutál nyugtató teát.
nade csomó mindent folytatok: gyak.lag az ezüst kivételével mindent: pl a lúgosítást, beszedem a monilia albicenst (ha már megvettem), tovább nyomatom a bach cseppeket, marad a búzacsíra, homoktövis (ez de szar!) és időnként a homeo bogyók, heti váltásban engystol és oscillo, amíg tart az influ szezon. meg persze a c vit. és a halolaj kapszulám.
és a lucerna kapszulát is beszerzem.

egyébként csomó mindent tanultam ez alatt a 4 hónap alatt: pl küzdeni. De most azt érzem, én akarom megszabni magamnak mit hogyan.
meg akarom gyógyítani magam :o)

Holnap megyek lakmusz papírért és beméretem az antiox. szintemet. kíváncsi vagyok mit ért ez a 4 hónap...

2009. december 25., péntek

15. alkalom

na, beragadtam a dugóba, nem értem oda.
táv-ban megnézett, és.. mit is mondott.. ja, a tüdőben talált vmit megint és elmondta, hogy pár napja átestem egy vírusfertőzésen, ez annak a maradványa
közben vagy 3x elismételte, hogy jól állok, de cm-ket nem mondott
hát, karácsonykor nem szedtem rendesen a cuccokat, és most azt érzem, hogy irrigálnom kell feltétlenül! (van vmi enyhe irritáció)
bűneim: 1 pohár light cola, tejszínhab gesztenyével (nem püré, csak darált, igazi!) és a hab növényi (de van benne vmi inverz-cukorszirup) - viszont ebből jó sokat :o)
na, de: gyanúm szerint szarul étkezem még mindig, főleg mert utálnám egyesével lecsekkolni h mit lehet mit nem, ráadásul ahány módszer, annyi lista. próbáljon csak vki a candida-diétában tisztán látni pl.
szóval, mivel a közelmúltban még mindig égett a gyomrom, megvettem a ph csoda lúgosító receptek v milyen c. könyvet (dr robert young) . és tök jóóó, nem csak a sok recept miatt (de amiatt nagyon), hanem jó pár dolgot megvilágít. nagyon hasonló szellemben, mint ahogy eddig próbálkoztam.
amikor azt hittem fasza csaj vagyok, hogy nem eszem édességet - de lenyomtam simán (állva, a konyhapultnál 2 mozdulat között) egy csomag kesudiót, hát elég nagyot tévedtem. a kesudió erősen savasít - a könyv táblázata szerint.
átbogarásztam és jól meglepődtem.
mostantól tartom magam a könyvhöz, és ha elmúlik végleg a gyomorégésem, akkor maradok ennél.
igazából a kezelésekről lassan elmaradok majd, bár kontrollnak jó lenne, de ahhoz drága.
azon gondolkodtam, mi lehet még kontrollnak alkalmas, de csak az antoxidáns-szint mérés jutott eszembe, de hirtelen nem tok a közelben semmit,
valamint :o) a következőt találtam :o) :
"Ha kíváncsiak vagyunk arra, hogy szervezetünk mennyire savas és lúgos, vásároljunk lakmuszpapírt, és vizsgáljuk meg a nyálunkat! Ideális esetben a tesztcsíkon kék színt fogunk látni, ez azt jelenti, szervezetünk sav-lúg egyensúlya megfelelő. Amennyiben zöld szín jelenik meg az indikátoron (ami arról tanúskodik, hogy a szervezetünk elsavasodott), minél hamarabb életmód-változtatásra van szükség. A sárga szín súlyos betegségekre utal, ez esetben célszerű teljes körű kivizsgálásnak alávetnünk magunkat, hogy egyensúlyba hozzuk szervezetünket. (A teszt nemcsak nyállal, hanem vizelettel is elvégezhető, ilyen esetben azonban az eredményt nagyban befolyásolják az aznap elfogyasztott élelmiszerek.)"
meg tök rég nem iszom a lúgos vizet, pedig fincsi nagyon és lúgos is :o), de nem esik útba a bolt. ahol vásárolni szoktunk, ott nem tartanak. most, h sokat iszom, kb havonta 4rugó elmegy ásv.vízre, ami nem lúgos, csak sz.savmentes. ez évente 50 rugó. nem lenne hülyeség vmi "vízi berendezést" venni.
ja és a lúgos víz kb 2x annyiba kerül, durván 100 rugó/év volna. én 200e ért láttam víztisztító-lúgosító berendezést, de nemtom mekkora az élettartama, stb

2009. december 19., szombat

14. kezelés (sorban a 7. Nagy kezelés)

hát most majdnem abbahagytam. már le akartam mondani az időpontot, de nem volt pofám előző este. (az volt a baj, h a napokban egyre sűrűbben és erősebben égett a gyomrom, lassan már úgy, mint a kúra elején szept.ben, mikor is frissen jöttem a gyomortükrözésről.)
aztán hallottam a tvben h megint meghalt egy gyerek h1..ben. és azon sem kellett sokáig töprengenem, h rájöjjek, én b*tam el megint, mert nem 15 percig áztattam a nyomorult teát, hanem úgy 1-2 óráig. a legritkább esetben szűrtem le idejében. így aztán a csersav jól kioldódott. szóval, mivel ezt beláttam, nem hibáztathattam az embert érte.
azért az sem túl megnyugtató, h már 2. alkalommal jött meg 23 napra a menzeszem.
egyszóval, az utsó 2 napban már semmit nem szedtem, nem fújtam.
sztrájkoltam.
a lényeg, h a vizsgálat bár csak 20 cm-t mért (aura), de ahhoz képest elég jól állok: csak a szemekben mutatott ki gombát (éreztem is odafele menet, h csíp).
olyannyira jól állok, h csak 2 napra vagyok a megugrástól (amikor egyszerre eltűnik mindenhonnan a vírus, gomba, baci és az energiaszint meg tud ugrani). sem a hörgőkben nem volt nagy gond, sem máshol.
ez remek
tegnap azonban rendeltünk pizzát. rá 1 órára a zuram hányt egyet, nekem estére hasmenésem lett, de csak kicsi, és a kislánynak is vagy 3-4x volt széklete, de visz. normális állagú.
szóval az ezüst adott vmi védelmet pl. erre az esetre, hogy ne hányjunk kánonban ... :o)
nem tudom ez mekkora auracsökkenést jelent, majd kiderül kedden, m akkor megyek kis vizitre.
a teáról szerencsére leálltunk, úgyis már letelt az előírt 4 hét, sőt, én 5 hét szedtem.
a stressz-szintem áll.lag le is csökkent, hurrá, (jól kiáztattam :o))) ) úh a sedatif pc-re visszaálltunk (3x2).
(a 4x4 bach, 2x5 monilia, 2x1 probiotic, 3x1 ezüst, napi 10x pumpa stb stb mellett :o) -- és akkor ott a búzafű kapszula (nem kaptam lucernát, ez meg áll.lag jó gyomorbajokra), homoktövis, c vitamin, a halkapszula, időnként b5 vitamin és egyebek. van egy parafa tábla a konyhában , oda szúrkálom a rajzszögeket. kezd tönkremenni...)
ja, és az tök érdekes magyarázat volt, h a stressz miatt volt a gyomrom szar állapotban, de ha azt csökkentjük (str.) és a feltételek adottak (nincs gomba, stb sehol) a szervezet önmagát regenerálja majd.
-
de mikor már? :o)))
-
és azt nyugtázta (inga), hogy a tea miatt égett a gyomrom ennyire.
annyit mondhatok, h mióta nem iszom, nem ég. hál'istennek

2009. december 15., kedd

asztro

úristen de jó volt az asztro óra takács tiborral. hűű. jó pár dolgot nem is értettem (fel sem fogtam) és most nem a fényszögkapcsolatokra gondolok. tele volt Tanítással, még mindig emésztem a hallottakat. minden remek volt. a helyszín, a létszám, a feltett kérdések zöme, a stílus. inspirált. végre van kedvem utána olvasni!
az ezüst-témát nem is tudom. azt hiszem febr. közepéig csinálom max., v jan végéig (nem akarom túllőni magam). sajnos nincsenek látványos eredményeim, bár áll.lag annak is örülnöm kell, h nem lettem beteg szept óta, mióta csinálom. ó, én ennek örülök is. csak hát ennél vérmesebb reményeket tápláltam... mint házi szer, mindenképpen megtartom (pl herpeszeket lefújni tök jó)
most gondolkodom valami más megoldáson. pl májtisztítás, v egyéb tisztító kúra, ha már úgysem zabálhatok... meg fogynom is kéne. valami olyasmit akarok, ahol a saját erőfeszítésen van a hangsúly, de.. még nem érzem mire van szükségem.
egyelőre azt találtam ki, h újra nekifutok a homoktövisnek, de most olaj formában és kúraszerűen. a gyomorhurutra, nyálkahártya-zavarokra jó, kezdődő hajhullásra, immunerősítő, stb stb. És mellécsapom a lucerna-kapszulát a lúgosításra.
Amikor használtam a homoktövist nem a magolajat kaptam, hanem vmi májtiszítós készítményt, pedig én már akkor is az olajért mentem.... csak lebeszéltek. brühühü.
-
barinőm az ezüst-kúra során legalább azt elérte, hogy a stressz szintje 0-ra redukálódott.
egyébként bennem is történtek változások, pl -és ez nagy szó- megszabadultam egy lelki köteléktől, ami huszonéve fűzött valakihez és mostanra vált terhessé számomra. ezt a bach cseppek "csinálták", sztem

2009. december 10., csütörtök

13.kontroll

na, voltam kontrollon. 5 percesen. jövő héten kezelés.
hát: 40-50 cm-es vagyok. gomba a szemekben és hólyagban, meg egy kicsi a hüvelyben (erre külön rákérdeztem, h éééss oootttt tééleg nincs? jah, egy kicsi ott is. na mindegy. az jó, h csak kicsi..)
akkor a hörgők rendben, ezek szerint.
mostanában azt csináltam, hogy duplát (2x annyit mint kellene) fújtam orrba-szájba, persze nem 10x, de a szemekbe nem 1-1et, hanem összesen csak 1-et. (felbátorodva azon, h a múlt hétre eltűnt a szemekből.) most meg megint ott vannak a kis büdösök.
-
amúgy elég jól vagyok.
jól elvagyok. bár, gyakran vok Tunyacsáp...

a családállítós nőt lemondtam, de januárban pótolom.
elvileg most szombaton megyek takács tiborhoz (asztro suli). kíváncsi vagyok. jártam kaló-hoz fél évig + 1 hónapig (akkor lettem terhes), de ő az a fajta tanár, aki lekezeli a tanítványait. az első évben mindenképpen. lehet h később már nem.. (?) Sztem populista, nem bírtam a humorát (humorát???) sem és nem inspirált egyáltalán. kell-e ennél kevesebb :o)
- az külön ultra gáz volt, hogy állandóan irdatlan köteg vastag pénzzel járt és hanyagul a gatyazsebében hordta.-
na ez a takács tibor szűz. (és mivel én is látens szűz vagyok :o), oroszlán-nyilas köntösben, szimpi máris az ürge... már ami, a prüdantériát és a sziszifuszi alaposságomat illeti, meg a konzervativizmusomat, meg sorolhatnám. De ha ő sem jön be, akkor már csak janák marad, a netes hozzászólások azonban kicsit megzúzták a (bennem élő) imidzsét, szóval őt hagytam utoljára...
ez az asztro-téma érdekes. sokáig nem vonzott, mert csak a napjegyekről tudtam. aztán megtudtam, hogy vannak házak, fényszögek, más bolygók :o), egyebek. így azért már bonyolódik annyira a kép, hogy érteni akarjam... könyvekből nem lehet. egyedül. sztem. (próbáltam)

2009. december 9., szerda

Kontroll előtt

űű, holnap kontroll. vagy kezelés? már nem is tudom. A pumpálással ugyanúgy hadilábon állok, mint eddig. egyszerűen képtelen vagyok arra, hogy naponta 10x mélyet lélegezve beszívjam orron át, szájon át, és még a szembe is kellene. A 6 kb "komfortos". ez rossz szó, mert az egész egy nagy hercehurca.
ha összegeznem kell, hát már most benne van vagy 70 ezerbe az egész hűhó, sőőőt. ha mindent összeadnék 100e. Kb 14 üveg ezüstöt ittam meg, fújtam el, irrigáltam "be" :o) ez majdnem 30 rugó (2500 egy üveg), csak a 2 doboz probiotic majdnem 10 rugó, a kezelések kb 30 rugóba kerültek, stb stb ott a sok homeo bogyó, meg a diétás vackok (rizstejek literje 750 ft, stb stb).
ha arra gondolok viszont, és jobb ha erre gondolok, h ne érezzem magam akkora lúzernek, akkor hosszú távon megspórolok évi egy nőgyógyászt, aki 12 rugó + mondjuk 3 ezerért (?) kikezel az évi 1x gombámból, amit most irrigálással el fogok kerülni. egész jól működik ez a módszer! ha évente újat is veszek (irrigátort), még akkor is bőven megérte.
az, hogy rászoktam a napi 3l folyadékra (víz), nem fejezhető ki pénzben. Az első 3 hét keserves, de utána beáll a szint! A diéta tök érdekes, mert mikuláskor megettem "bosszúból" 1 diétás sütit, és felmerült hogy most legszívesebben megennék még 3at, de egyszerűen nem alternatíva a régi étkezéshez való visszatérés. az elcsábulás a diétás felé irányult.
most a 22es csapdájában érzem magam, mert beleragadtam ebbe a véget nem érő candida-diétába meg kezeléssorozatba, aminek nem is tudom van-e értelme, nade annak sincs több, hogy visszaálljak a régi fehérlisztes-cukros-szénhidrát műsorhoz. ezt beláttam.
a pumpálás volna a kulcs, de a 10/nap nem megy. nem tudom miért, de max 6-8. utálok mélyeket lélegezni. víz alatt sem tudok úszni. kicsi a tüdőm, vagy nemtom. már arra is gondoltam, h átverem a pasast és elkezdtem szedni a dr theisst (ha a pumpa szerepe a leragadt nyák feloldása) de bakke nemcsak alkohol van benne, hanem méz (?) is. édes mint a franc. aztán mentő ötletként felmerült a sóbarlangba járás. ezt nem vetettem el. Zuram mesélte, hogy a kollégája a barlangkúrát csak 3 napig bírta, elviselhetetlen köhögőgörcsökben kezdett feltörni belőle a cucc. Ők napi több órát (? 3) töltöttek vmi barlangban (erdélyben). akkor mondjuk heti 2x 1 óra pár héten át (?? nemtom), lehet hogy hatásosabb.
a nyugtató tea is király, nem vagyok annyira ingerlékeny.
a candida-ditéta biztosan nem árt, most már úgy tűnik végig fogom csinálni a 6 hónapot. ezt egyedül, kontroll nélkül, soha nem bírtam volna végig.
a fogyással kapcs.os ígérvények egyáltalán nem váltak be, -8kg 2 hónap alatt, haha. barinőmról is kiderült, h azért fogyott, mert nemigen zabált.
szóval beiktatok még vmi karácsony-előtti fogyókúrát, vagy inkább barnarizs kúrát, hogy ne érezzem magam akkora lúzernek.
nemtom, a képemen lévő vörösség határozottan kisebb (ó a fotó....), de még van belőle azért.
a többi tünetem is tök változatlan. sőt, a gyomorégés is megjelenik még. arra leszek kíváncsi, hogy ha visszamegyek a máv kh-ba megcsinálni a kilégzéses tesztet meg a többit, mi lesz az eredmény?!

2009. december 4., péntek

12. vizit

na, holnap mennék családállításra, de itt vacillálok, h lemondjam-e. 1-2 beteg biztos lesz, bakke, 8 órán át összezárva.... ahh biztos elkapok vmit..
monnyuk takács tibor asztro sulijába is bejelentkeztem, az szintén 5 órán át tartó összezárás lesz jövő szombaton, de az nem pótolható máskor, ez meg igen.
na, voltam a nőnél személyes konzultáción (családáll.) és nem is tudom.. az jó volt, h készült, pl. (nem szoktak :o) ) pár új magyarázat született, pl anyámtól átvállalt terhet viszek, akinek vezekelnie kell(ene) vmiért (tökre nem derült ki mér) és én vettem át tőle, ez hajhullás formában mutatkozik. hát nemtom. katarzist nem éreztem, az egyszemélyes produkció fura (a személyek papírlapok, és be (rá) lehet állni). a jó az, h a nő szakértőként beállt mindenhová (elm.leg az érzetei nem csaltak), viszont a csoportos varázs az elmaradt.. (nem volt közös bőgés, a fundamentális elem! hiányzott :o)) )
szóval egy helyen éreztem libabőrözést nagyon, nevezetesen mikor 5 éves korom körül pedzegetett valamit, és fejlődésem ott meg is rekedt, mint dacos kisgyerek létezek most is. na akkor volt sérvműtétem, ami azért történt, mert leugrottam egy 2 méteres kerítésről, ki az utcára, és pizsamában kiabáltam segítségért. Igazából egészen 12 éves koromig bezártak mutteromék, többször menekültem ablakon át, pl, vagy sírtam egész nap, és üvöltöttem, h segítsééég. hát, ez elég durva volt! aztán 12é koromban már rettegtem az egyedülléttől. (bőgtem, ha egyedül akartak hagyni! pedig 12 éves gyerek már nem olyan kicsi. emlékszem már a menzeszem is bőven megjött akkorra hehe)
pl mindig bezárták rám az ajtót, és soha nem értek haza időben, amikorra ígérték. tv akkoriban nem volt, ill.. hétfő adásszünet, szar műsorok, könyvek alig voltak a lakásban, dög unalom volt az egész.
szóval ezt lehet h fel kéne dolgoznom vmi terápiában.....
eccerűen rémes volt
(kép1: ülök a bejárati ajtó előtt és várom, h forduljon a kulcs a zárban (órákon át!)
kép2: nézek ki a konyhaablakon -tök fárasztó, m magasan volt- és várom, h 5ó után anyám sétál hazafelé az utcán (ezt órákon át!)
kép3: ülök a folyosó padlóján és szuggerálom az órát, hogy mikor megy már végre a nagymutató az 12esre a kicsi meg az ötösre. akkor nem történt semmmi, onnantól meg bőgök. v addig is?
-
amúgy a biorezo kontroll megvolt, a szokásos.. .20 cm-res aura (barinőm 60 cm lett), vírus nincs, de a hörgőkben gomba. a f*m is tele van már ezzel az egésszel, de még csinálom m itt a h1... szezon.
amúgy tök jól vagyok (bár a torkomon érzem a váladékot, h rohadna meg...), a súlyom 66.8, nem kívánom a kölesgolyót és a szarokat, amiket eddig ettem. felsorolom, mik voltak a túlélő készletem darabjai: patt. kukorica, kölesgolyó, burg.szirom, tönkölyropi (de a múltkor látom, van benne élesztő..bakke)
na, az agyam most állt rá, 3 hónap után, hogy NEM kívánom. inkább semmit eszek, vagy idióta és egészséges dolgokat kívánok. ma pl kölest ettem karalábéval, és sárgarépa levet ittam.
hát így vagyok
a rohadék pumpáláson múlik az egész, mert amíg a légzőrendszerben vannak, a hüvelyi ter.en sem döglenek ki a gombák és utána a bél is visszafertőződik
rohadék pumpát úgy utálom már

közben indítottam egy új blogot: hullikahajam.blogspot.com tapasztalatok a női hajhullás elleni szerekről (ez nem "igazi napló)

2009. november 27., péntek

Tértisztítás

amikor kicsi lakásunk volt, 32 nm-es, akkor is pont ilyen kuplejáros volt(am). most meg egy egész házunk van. pontosabban, ha nagyon muszáj (vendégség, védőnő..) nekiállok és összekapom. de nem vagyok ura a helyzetnek. ált.ban alaposan és nagy lelkesedéssel nekiindulok, aztán mikor látom, hogy ennek sosem lesz vége, és a nap is már kezd lemenni, feladom és tovább szöszmötölök valami eldugott kis szegletben, ahol pont mindegy volna mit csinálok, mert bármit teszek sem nem látványos, sem nem fontos.
mindenféle módszerem volt már, prioritás listák különféle verziói, de mindig ugyanaz lett a vége.
a lomtalanítás sem az erősségem, gyak.lag alig dobtam ki valamit. a régi kinőtt ruháimat is csak az elmúlt évben kezdtem elajándékozgatni.
a zone klub takarítós műsoraival szoktam magam stresszelni és nyugtatni. felváltva. kim&aggie a kedvencem :P. húú de szörnyűű (ez a nyugtatós fele), és űű hogy rendbe rakták hipp-hopp (ez a stresszelős) :P











a közelgő karácsony jó alkalom volna egy kis tértisztításhoz... és tavasszal is.
tértisztítás cikk
feng shui - a tértisztítás 21 alaplépése
feng shui térrendezés, tisztítás
űű dec 2 telihold, utána csökkenő. akkor most semmiképpen nem érdemes nagytakarítani!!! :PP (holdnaptár)

2009. november 26., csütörtök

11. kezelés (ill vizit)

Érdekes a helyzet, nagyon. A számok nem szólnak mellettem (20 cm), pedig tegnap óta annyira jól érzem magam a bőrömben, hogy ihajj. Úgy érzem, valami tehertől szabadultam meg. Az egész úgy kezdődött, hogy a gyerekszobában bepenészedett a kanapé és kihajítottuk a lakásból. Először csak szellőzni, aztán végleg. Erre vérszemet kaptam és a lakásból a pangó dolgokat mind kiszellőztettem, kidobtam, lepenésztelenítettem, elmostam. Alapvetően elég pöpec vagyok és igényes fajta, de ... (nem vagyok büszke rá) vannak dolgok, amiket módszeresen elkerültem. És általában a vizes dolgokkal vagyok így. "Véletlenül" ottfelejtett beáztatott ruha, felmosó vödör, stb. Így pl. 2 db sokszögletű üvegedény is ott rohad a mosogatóm sarkában hetek óta. A gépbe nem lehet berakni (festett) és valahogy mindig kimaradt a szórásból. Ha vendégek jöttek, letakarom :o)). (Ok, nem vicces, tudom...) A mostani kanapé-sztorinak azért van annyi előzménye, hogy nemrég "véletlenül" betonozás volt a házban és az esős idő, meg a műanyag nyílászárók, stb stb, szóval vizesebb lett a lakás.
Van egy hatalmas ágyunk és az ágyneműtartója is hatalmas. Nyikorog amikor felnyitom, ezért szinte soha nem is nyitom fel. Ráadásul egy lomtár. Férjecském bepakolta cuccokkal. Tegnap :o)) az összes nyüves (soha nem használt, anyóstól ... "ajándékba" kapott tollpárnát kihajítottam!! :o)) )) )
A dolog szimbolikus. Ezért írom meg. És minden tükör. A lakás is. A hálószobám siralmas állapota jól mutatja a szexualitáshoz fűződő viszonyomat. Remélhetőleg a tisztulás jele hogy megszabadultam a fiókba zárt régi vackoktól és a gombáktól is megszabadulok. Kívül-belül egyaránt.
Zavarni eddig is zavartak ezek a dolgok (penészes kanapénk azért soha nem volt :P) , de valahogy elsiklottam felette,,, jó, majd holnap megcsinálom,.. de soha nem csináltam meg. Nem volt hozzá erőm. Remélem mostantól lesz majd :o)

a lényeg

Odafele menet próbáltam találgatni, de nem éreztem biztosat. Mert pár napja még volt mellkasszúrás és folyás, és a képem is vörösebb lett, mint volt (de nagyon szép már) .... de a tegnap történt áttörés után felszabadultam. Egyfolytában vigyorgok, jó a kedvem. Csupa kedves emberrel találkoztam, a pasik bámultak, stb
20 cm-t mért, de azt mondja 2 nap (? :o) na, ennyire közel még nem jártam :P) - ha nem vonzok be vírust - és megugrok. Továbbra is mindenből kifelé lábalok, párhuzamosan, ami a lényeg. Kezdenek mindenhonnan visszaszorulni a gombák. Vírus nincs, burok nem lyukas. A tüdő tiszta, felső légutak is, arcüreg is, csak a szemekben van gomba (mostantól oda is fújnom kell .. úúú), és a lép gázos. ott parazitát is talált. A bélflóra szép. A hüvely állapota nem rossz. Csak így tovább...
Kislányom energetikaialag okés lett :PPPP (na ez is egy bíztató jel, mert azt mondják anya és lánya gyerek 6-7 éves koráig össze van kötve) a belekre a jövő héttől kap bélflóra regenerálót.
Barinőm vírusos, 15 cm-es :o(. Egyelőre akadályok gördülnek élete szép terve elé.

2009. november 22., vasárnap

10. kezelés (sorban a 6. Nagy)

Hát, a szokásos dolgok történtek. Egy kis gomba itt, egy kis vírus ott. Légcsőből eltűntek a gombák, de az arcüregben (? ... már lehet hogy nem is emlékszem jól..) újra vannak, és parazita is (?), és a szív környéke is terhelt (nem emlékszem már, mivel is :P). A mellkasom nagyon szúrt, ez már igaz. De csak napjában 1x. És a bélflórám is megborult egy kicsit (azt hittem nem derül ki, hogy 1 hete nem szedem a Probiotik-ot - mert nem lehet kapni a gyógyszertárakban -, de kiderült... Azt meg, hogy a helyszínen is meg lehet vásárolni, csak a kezelés után tudtam meg. Most már szedem. Na de... A kezelés után emberünk azt mondta, hogy mindenből kifelé lábalok (egyszerre, és ez a lényeg) és jó irányba haladok, csak így tovább...
Hogy nagy baj nincs, onnan tudtam, hogy "csupa barátságos emberrel" találkoztam az úton. Nyilván én voltam az. :P. Nem feszít már az idő, eredménykényszer, tényleg elkezdtem más utakon is keresgélni, de: betartok minden tőlem telhetőt.
Amúgy 20 cm-t mért :o(
Egyébként olyasmiket feszegetett a kezelésen, hogy "engedélyt kell adnom magamnak a gyógyuláshoz.", szólítsam meg a testem, fogadjam el önmagamat - és azt is, hogy nekem ennyi időre van szükségem. szeressem a testemet. szeressem önmagamat stb. (ez azért nem olyan egyszerű ám....nekem) Mindezekből az engedély, az "engedjem meg magamnak, hogy meggyógyuljak" elgondolkodtatott. sokan ragaszkodnak pl a betegségükhöz. lehet, h én is? Magamba kell szállnom és ott belül megbeszélni ezeket....:P hmm
Ő kül.ben agykontrollos alapokról indult, ezt említette.
(A Kryon könyveket is említette, és "véletlenül" bele is futottam a neten egy részletbe.)
Az asztromókusos asztrológus is válaszolt, a szexualitás kérdését feszegeti ő is (mint a nadisok): hogy ez a terület átveheti az analógiát és akkor nem a hajhulláson keresztül élem meg, amit meg kell. Nos, vannak problémáim a szexualitással (nem véletlenül)
Azóta olvasgattam kicsit a hajhullás - nőiség, nőiesség témában a neten. (haj elvesztése, nőiesség veszítése). És a sokszor feltett kérdésre (a dehát nálad mikor kezdődött? és akkoriban mi történt veled?) a lehetséges válaszok közé betettem a,
- hááát, akkoriban kezdtem máshogyan öltözködni -t (vidéki egyetem, bölcsészkar.... ezzel mindent elárultam, nem? :P). Az egyáltalán nem nőies, nem csajos vonalat akkor kezdtem el meghúzni. Egyébként azóta sem viselek ékszert! Mostanában már nem is sminkelek (itthonra minek?) , blabla. Shoppingolni utálok, csak nadrágban járok, stb. Ha pl... hastáncra kellene járnom, a világ legnagyobb büntetése volna. (lehet, h el kéne mennem? :P)
-
Ma reggel 67.5 kg voltam ííííííí :P. Nem fogyókúrázom (direkt nem. várom a hatást ... :P és ezt annyira nem is bánom). Nem tudom, ez minek a jele. Rég nem mozdult a súlyom lefelé.
Barinőm ma bejelentette, hogy rájött mivel foglalkozzon élete további részében.
Mikor elmesélte, azt kellett mondanom, hogy jééé téényleg... hogy is nem gondoltál már rá hamarabb...? :P nem kiabálhatom el itt, mi is ez. és remélem, tényleg megtalálta :P. majd megírom ha lehet. (Valamint, megkérem arra is, hogy vegye át a blogot, tőle sokkal több mindent lehetne tanulni :PPPPP)

2009. november 19., csütörtök

Barinő

Egy pár szó erejéig elmesélném, h barinőmmel mi történik. Ő vhogy egészen másképp éli meg a kezeléseket (talán mert nem járt össze-vissza helyekre, mint én. Neki ez az első)
Kezdettől fogva úgy áll hozzá, hogy MOST végre meg fog gyógyulni (az főleg nem kérdés számára, hogy végigcsinálja-e). A lelki oldalra helyezte a hangsúlyt, elejétől fogva - szemben velem (nálam eddig főleg a pirulákról meg a cm-ekről szólt) - és a pasassal mindig is mély beszélgetéseket folytatott. Mikor utólag mesél, én csak hüledezek.
Mert én amikor bent vagyok, csak sírdogálok, meg panaszkodok.... :o)) "rajtam biztosan nem segít a módszer, stb blabla"
Nem pofázhatok ki részleteket, de az a lényeg, hogy barinőm ez idő alatt olyan felismerésekre tett szert, melynek következtében a napi 8 db sedatif pc-jét leállították. Nem kell szednie. Eltűnt az a stressz tényező az életéből, ami eddig "tönkretette" (ez az én megfogalmazásom). A Bach cseppek nyilván közrejátszanak a folyamatok alakulásában.
Az Ő hatására kezdem magam én is feltölteni tartalommal és mivel már nem az Embertől várom a megváltásomat, hanem saját magamtól, remélem nem is fogom kudarcként megélni a holnapot.
Mert a vírus-téma igaz lehet, fájt a gigám ma is, hullámokban.
Az is kiderült, h ezek a "vírusok" szimbolikusak, a tisztulás tünetei és annak a jele, h a felszínre törnek a dolgok.
A javulás jeleit keresve az ábrázatomat tudom továbbra is csak felmutatni, nem vörös :P
És a hab a tortán, hogy a csaj is "csak" 10 cm-es volt. Ezt vihogva mesélte... :P

2009. november 17., kedd

asztromókus még

Barinőm ma mesélt egy cikkről, a Szaturnuszról (h új jegybe lépett mostanában, és 2 évig ott tartózkodik blablabla) .... és erre próbáltam rákeresni, aztán az asztromokus.hu-n találtam egy beírást a férfias hajhullás okairól faggatózott egy csajszi.
ez a rész a válaszok közül elgondolkodtatott: "A férfias hajhullás lelki oka szerintem valami olyasmi lehet, hogy a férfias energiáinkat (megj.: haj=Mars) nem tudjuk megélni, ezért a saját férfiasságunk megélése áttevődik valami tudatalatti cselekvésbe, legrosszabb esetben betegségbe, mint Nálad is. Persze ez nemcsak azt jelentheti, hogy így szeretnéd megélni a férfiasságod, hanem azt is, hogy így tagadod a nőiességedet."
-
Nekem van pl hasonló problémám, a nőiesség megélésével kapcs.ban ..... majd gondolkodom.
meg lehet h írok is ennek a tóth z-nak (ÍRTAM :o) )
meg most így.. eszembe jutott a reinkarnációs utazáson elhangzott egyik mondatom: a "mindig is nehezteltem azért, hogy nőnek születtem" ... című. ebben egyébként változtam már, de még.... nincs a helyén.

Ebben is érintett vagyok, szerintem: (másik idézet) "... a mars csökkenését benned előidézheti a vénusz csökkenése is, mert így tart benned egyensúlyt a természet. Ha a vénusz kevesebb, kevesebb marsra is van szükség az egyensúlyhoz, ezért a sors csökkenti a marsot is."
-
Hát, meglátom mit ír majd ez a zoli gyerek... de ... nálam a vénusz oppozícióban van az I. házas Jupiterrel, és ez is elég aggasztó. Most látom, h uez a Jupiter segítő fényszögben áll a Marssal.....hmmm
hogy így jobban megnézem, látom, h a vénuszomnak (VII) csak rossz fényszögei vannak! űű

Itt egy másik idézet (ettől sem vok boldogabb) (ez a foltos hajhullásról. monnyuk az enyém nem olyan): "
Igen, minden ami foltot hoz létre, vagy foltokban történik, az neptuni analógia. A haj pedig alapvetően Mars. Mivel a fejen van (Kos terület) ezért mindenképpen az akarat megélésével függ össze. ... De a Mars problémája mindig együtt jár a Vénusz problémájával, mint ahogy a hajhullás a bőr problémája is, ami Vénusz (minden, ami a Marsot befogadja, az Vénusz). A Vénuszod sincs jóban a Neptunnal, úgyhogy az önelfogadás, önértékelés kérdése is felmerülhet .... A Vénuszod ugye hárítaná a Neptunt, a neptuniságot, valószínűleg nem jól viseled a kiszámíthatatlan, átláthatatlan helyzeteket... ez jelenhetett meg testi tünetekben, mint hajhullás."
-
űűű az én vénuszom sincs jóban a neptunnal. de az enyém nem foltos....
(ha vki kíváncsi a képletére, küldje a születési adatait és megnézem)


más: a lookfantastic.com-ról most rendelem a 2. adag kerastase-t

Köszi Kerkira :o) és Hellinger még

:o)) szia kerkira :o)), köszi a kommentet :o)). Nem tudom mi hajt, de az biztosan erőt ad, hogy Ti is érdeklődtök, olvastok, és - sajnos - hasonló cipőben jártok. de biztosan van megoldás. előbb-utóbb csak megtaláljuk...
szóval, ez a családállítás dolog érdekes. először tavaly májusban voltam PDezsőnél a Hellinger Int.ben. Pár szóban a dolog arról szól, hogy ez a H (német pszi) felfedezte, h mindenkire hatnak generációs tényezők, azaz egy család egy energetikai mező, és az utód hordozhatja felmenői meg nem oldott problémáit. Elmentem erre az egy egész napos elfoglaltságra (ma már 10 rugó, akkor 8 volt.) Olyasmi kívülről, h vadidegenek egymás vállára borulva sírnak :o)). De komolyan :o).
Mindenki viszi a maga sztoriját, mindenki 1-et, és azt a többiek "eljátszák". Én az ok nélküli düh, agresszió, ingerültség problémáját vittem, de most a hajhullást fogom. (na épp ezért megyek vissza, m a napokban gondolkodtam, h tképp sok helyen jártam, de nem mindenhová a hajhullás miatt mentem, hanem egyéb - vélhetően a hajhulás mögött álló- okot próbáltam megoldani. Szóval, ezért úgy döntöttem, h megismétlem a családáll.t és a reinkarnációs utazást is. Mer' ott meg a szexualitást "utaztam" meg 3x, a prananadisok szerint uis karmikus a problémám (haj) és a szexualitás a háttere. (megj.zem ezzel most is van problémám, nevezetesen a lecsökkent nemi vággyal. de ezekről majd később)
Vissztatérve: Hellinger.
A többiek sztoriját hallgatva és eljátszva is jöhetnek felismerések. Ha kiválasztanak egy szerepre (akié a sztori, az kívülről figyel, de felkér másokat a szerepekre, amit a vezető határoz meg. Az eseményeket a vezető értelmezi a végén). Szóval felkérnek, beállsz, ... becsukod a szemed (vagy nem) és azt kezded érezni (tök fura :o) ) hogy oda kell menned pl egy másik szereplőhöz, át kell ölelned, vagy utálnod kell, vagy védelmezned kell, vagy akármi. És a szereplők elkezdenek mozogni a térben, időnként kommentálnak is. Aztán a vezető értelmezi és bizonyos mondatokat a szádba ad, amivel "feloldoz".
Hát, nálam olyasmi volt, hogy anyai ágon a 4. felmenőm csecsemőgyilkosságot követett el és ez az agresszió, harag kelt életre és én is ezt hordozom. Hát az abaj, hogy az oldás nem igazán jött be nálam, mert kb változatlanul ingerlékeny maradtam, bárkinek bármikor be tudok szólni.... (vigyázzatok :o) ! :o) ) de annyiban enyhült, h felismertem, nem feltétlen a saját személyiséghibám az oka, h olyan vagyok, amilyen. És ez nagyon jó érzés volt. Nem is én vagyok az oka, lehet h nem is belőlem ered.....
Na, majd beszámolok a köv.ről....

2009. november 16., hétfő

9. kis vizit

Bocs, h csak most írok.. Szóval, voltam az 5 perces kontrollon. Megint sírósra sikerült. Odafelé belekötöttem pár emberbe (jegypénztáros, stb stb) szval sejtettem, h gáz lesz.
30 cm-es re csökkentem (itt el is sírtam magam)
Újra a szokásos magyarázat: vírus, mögötte pedig az elszaporodó gombák, a bélrendszerben is.
stb stb
Ekkor még jobban sírdogáltam, hogy én akkor biztos reménytelen eset vagyok, és mondja meg ha rajtam nem tud segíteni, stb stb.
Végül ez lett: A sedatif pc helyett a legerősebb fokozatnak számító gyógynövényes nyugtató teát kapom (3x/nap), monilia albicens felemelve 30ch-ra, 2x4db, meg brutál c vitamin, megint engystol a vírusra 2x2. Ezüstöt meg szóvá tettem, hogy hadd csökkentsem mááá, így maradtunk a 3xteáskanálban. A többi változatlan. A múltkor összeszámoltam, h 24x kell beszednem valamit/nap. De annyira nem súlyos, mert csomó minden mehet egymás után...
Szóval, ha valaki a helyemben volna és abbahagyná az egészet, én megérteném. Én is csak azért nem hagyom abba, mert már nincs ötletem, hogy hová menjek. Meg a képemen kezd eltűnni a vörösség. Meg több az energiám. Meg itt a h1n1 szezon. Meg igazából másnap tényleg fájt a torkom (ma is egy hullámban). --szóval, fingom nincs hogy kapok el vírusokat, ha itthon vagyok a gyerekkel, de mindegy. tényleg fájt a torkom, megint.

őrület.

Betartok mindent, és a lendület visz továbbra is, nem más.
Bár.... megjegyezte, h a negatív hozzáállásommal is gond lehet .... :o)

Most úgy állok, h elhatároztam, magam is próbálok változtatni azokon a dolgokon, amik boldogtalanná tesznek. Illetve, próbálom kiteljesíteni magam, az életem, a mindennapokat. (=űűű kicsit nyál)

És folytatom a keresést, újra. más síkon is. ÍRtam annak az auratisztító csajnak, aki jelentős segítséget adott nekem anno. Hátha..... és, egy szó mint száz, bejelentkeztem családállításra megint.
de most nem a dezsőhöz (hellinger intézet), hanem 2 másik pszi nőhöz, akik együtt dolgoznak és egy barátnőm jelentősen méltatta őket. (ők is hellinger intézetesek). A nő a bejelentkezés után le is csapott rám egy különórára 10 rugóért, hogy "jobban előkészítsük". Hát, ... ennyin már nem múlik.... dec 1-jén megyek hozzá, állítani meg 12-én.
Hogy miért gondolom azt, h helyem van a családállításon - erre bemásolok egy részletet a kitöltött kérdéssorból (elég "vicces" a felmenőim .."státusza". Ez már korábban is gyanakvásra adott okot.... :o) ).Sajnos minden kérdésre van mit írnom, és nincs itt az összes kérdés:

- tragikus haláleset (hirtelen, korai, kegyetlen, gyilkosság, öngyilkosság): édesanyám apukája öngyilkos lett (kb 50 évesen), anyu 1 éves volt
- kivándorlás, kitelepítés: apukám testvére 56-ban (14 évesen). 42 év múlva 56 évesen került haza Fr.o-ból. Addig nem tudtak róla. Kerestették a vöröskereszttel, de nem akart jelt adni magáról.
- börtönbüntetés, bűnelkövetés: anyukám lánytestvérének a fia (unokatesóm) (kb 20 éves volt)
- örökbefogadás: anyukám lánytestvérét (nagynéném) örökbe adták (kb 3-4 éves volt) és a testvérei kerestették meg már felnőtt korában (kb 25-30 éves lehetett)
apukám 3 testvére is állami gondozásba került 5-6 évesen
- titok, vagy bizonytalanság a származást illetően: édesapám az apjáról csak a nevét tudja (édesapám anyja cselédlány volt, a háziúrtól született apu. Később egy bírósági tárgyalás volt, de apukám nem engedte hogy a nevére vegye igazi apja, aki egyébként nem törődött vele, soha nem éltek együtt. Azóta se tudni semmit róla

egy kivételével, apukám testvéreinek apja sem tartotta a kapcsolatot a gyerekével

- egyéb, amit fontosnak tart: apukámnak is és anyukámnak is 6 testvére van.
Apu ágán gyak.lag minden testvérnek más az apja (a hányatott sorsú cselédlány)
Apu családja (testvérek) ma sem tartja a kapcsolatot. Van olyan nagybátyám, akit soha nem is láttam. Többüket életemben csak 1-2x.
Anyu ágán: ő és idősebb fiútestvére más apától születtek (aki öngyilkos lett), mint a többi féltestvér.

2009. november 7., szombat

Kidugult

Először csüt. reggel éreztem (csak azt hittem beképzelem, m közeleg a vizit), de azóta többször is feltűnt, hogy olyan, mintha kidugult volna az orrom. Nem mertem elkiabálni, ezért nem írtam meg. (még most sem hiszem el teljesen...) Pedig .. tényleg jobban kapok levegőt :o)
Aztán a kezelésen el is hangzott, h az orrnyálkahártya kitisztult.
Kb 18 éves koromban vettem észre, hogy nem úgy kapok levegőt az orromon, m korábban, de betudtam a ciginek. Aztán, amikor leszoktam róla, vártam h kidugul, de nem történt meg...

2009. november 5., csütörtök

8. kis vizit

Itt vagyok, ragyogok :o) 60 cm-es lettem, bocsi :o))
Jó híreim vannak (na annyira azért nem, de... mégis) ...azok után, hogy a feladás gondolatával kacérkodtam a héten. Sírtam-ríttam, panaszkodtam. Á tartotta bennem a lelket. Bosszúból még káposztás tésztát is ettem, "fehér" tésztával. kicsivel. (vajon kin akartam így bosszút állni??) Arra gondoltam közben, h nekem ez úgysem fog összejönni, Rajtam vsz ez a módszer SEM segít, mint ahogy eddig sem semmi. A bibi csak az volt, h nem is nagyon volna ötletem, mi legyen a következő csodamódszer, mert már gyak.lag mindenhol jártam. A diétát is eléggé megszoktam, így egyelőre a lendület vitt tovább, jobb híján. (a múlt héten még a kíváncsiság hajtott. mára már az sem. és úgy mentem oda, h párszor torokfájást is éreztem a héten, tehát fel voltam készülve a legrosszabbra: vírus, nyomában gombák, és... stagnálás. 20 cm megint, v csökkenés...)
És itt értettem meg, mi értelme volt annak, hogy "véletlenül" (van-e ilyen egyáltalán??:o) ) a barinőm is bejelentkezett utánam 1 héttel a kezelésekre (ő eddig még soha sehová nem jött utánam. a fontolva haladókhoz tartozik :o) : szóval, én ahhoz kellettem, h őt ellöködjem, ő pedig ahhoz kellett, h én ne adjam fel a vége előtt. Én ilyen utolsó-percben-feladós vagyok (gondolom, többek között m anyám lúzernek programozott... vagy másért. Mondjuk, nem engedem meg magamnak a sikert? Vagy...ennyire félek a kudarctól..?)
A kezelés: 60 cm :o)), súly kb változatlan: 68.2 kg (bár a héten voltam 67.7 kg is). Fej környéki aura már nem lyukas, de némi gomba még van: de csökkenő mértékben! A szemek környékére és a felső légút egy szakaszára szorultak vissza (orr és arcüreg már okés). Hüvelyben szintén van még (volt is folyásom :o( ), de a a jövő hétre végezhetek velük, ha irrigálok rendesen. Bélfóra is szépen alakul (asszem 1-2 hetet mondott és helyreáll), de csak ha kitakarodnak mindenhonnan a gombák, akkor indul a normális anyagcsere, aura megugrás, stb stb.
A 10x pumpálás persze nem jött össze, 7-8 db sikerült (úúúúútálok pumpálni. még irrrigálni is jobb....:o) ). Most, ha pumpálnék rendesen, min. 10x, és irigálnék/másnap, a jövő hétre megugorhatnám a lécet. Hát, lehet h összeszedem magam és mindennap jelentek itt is, a virtuális "lelkiismeretem" előtt.
Ó, persze bármikor bekaphatok egy vírust újra ezért már óvatos vagyok és ...visszafogtam a várakozásaimat... :o( . Sajnos.
Barinőm 40 cm-es lett.

2009. október 30., péntek

7. Nagy kezelés (sorban az 5.nagy) és újra kerastase

Hát itt vagyok. Az a rossz hírem, hogy annyira bedurvult a hajhullásom (talán az ősz miatt is..?), h felkentem a kerastase-t...
Itthon figyelt a nagy csomag (amit 28.5ért rendeltünk ketten) fele és a héten már 3.alkalommal kaptam sírógörcsöt, mert annyi hajam hullik. Amikor utoljára itt írtam a blogot, egy fehér pulcsiban voltam, és mire befejeztem a netezést, tele volt hajszálakkal!... ez már durva...
Szóval, másnap reggel felkentem. Ma már a 2.ampullát is.
21 db van a megfelezett nagy csomagban, ez 3 hétre elég, de 1 nagy kúra azért kellene első löketnek, úh még rendelünk a hoxás "sorstársammal :o)". Úgyis most jönnek a karácsonyi akciók. Ő egyébként már használja kb 1,5 hónapja (felezi az ampullákat). Nő a haja, azt mondja egy szál sem hullik, dúsul, és már tud vele kezdeni valamit. Képet is küldött, de ide nem tehetem fel.
Szóval, voltam kezelésen. Ez a havi egy alkalmas Nagy Kezelés volt.
El voltam keseredve. Az eleje azzal telt, hogy "számonkértem" a beígért, de elmaradt eredményeket (-8 kg, aura növekedés méteres magasságokba, tünetek zömének eltűnése). Bevallottam a kerastase-t, de mind ő, mind barinőm megnyugtatott, hogy semmi köze a folyamathoz. Kívülről kenjek csak fel, amit akarok, mert belülről kell megoldani úgyis a problémát.
Mindez Ok, persze, de honnan fogom tudni hogy végül melyik módszer segített??
Persze a képemen levő vörösség eltűnése elég konkrét javulás, ez az ami itt marasztal, a kíváncsiság mellett. Meghát, már csomót ráköltöttem és a havi 1 kezelés annyira nem megterhelő már pénzben. A heti 5 perces kontrollok meg ingyenesek. A diéta végül is kibírható. És ha abbahagynám, kárba veszne az eddigi erőfeszítés.
Az abaj, hogy nekem nincs annyi hajam, hogy kivárjam a kúra hatásait. És csak arra hagyatkozzak. Így aztán felkenem a kerastase-t (a nagy kúra 42 napos. Kicsit erős, ezért el szoktam nyújtani még tovább... szinte fáj egy idő után, ahogy nőttek a hajacskák.. :o) )
ha úgy ítélem meg, hogy a belső állapotom kielégítő, megkockáztatom majd, hogy abbahagyom a kerastase-t, és akkor kiderül, kihullik-e, vagy megmarad. De ez évek kérdése lesz, ismét. Mert nem azonnal hullott ki utoljára sem, amikor leálltam a szerről, hanem 1-2 éven belül (itt bezavart a terhesség is. normális esetben talán hamarabb kihullott volna.) Ha beigazolódik, hogy leszaladnak rólam a kilók (ez az energiatöbblet eredménye, nem a fogyókúra a cél), megnő az aurám annyira, hogy méterekben lesz mérhető, eltűnik a vörösség a fejemről, eltűnik a hüvelyirritációm, kidugul az orrom, nem ég a gyomrom, nem lesznek vizelettartási panaszaim, és nem fáj a derekam stb stb ( ezek azok a jelek, amik a hajhullás mellett az állapotom javulását jelzik majd) akkor meg merem kockáztatni, h a hajproblémám is megoldódott és a kerastase-ra nincs szükségem.
A kezelés:
aura 20 cm (már megint, ill még mindig), súly 68.5 kg (híztam fél kg-ot)
bélrendszer tiszta, sőt a bélflóra kezd helyreállni :o). ez jóó
gomba "csak" a fej területén (orr nyálkahártya, stb) és a hüvely tájékon
Az a baj, hogy a pumpálást télleg elsumákoltam, csak 3-4x pumpáltam.
Most, a feladatom napi 10x pumpa (orrba, szájba), moniliát felemelte 3x5-re. (hát,... volt h néha kimaradt a korábbi 2x5 db estére esedékes része...)
Sajnálom, hogy így alakult, és nem szolgálhatok élő példaként arra, hogy a biorezó működik a hajra. Pedig azt mondja, vannak esetek, amikor 1,5 hónap alatt elérik a méteres aurát és akkor le lehet csökkenteni az ezüstmennyiséget és beindul a nagy javulás....
Barátnőm sem ugrott meg még, de a kis pimasz :o) megint fogyott egy kg-t, így ő már most -8kg-nál tart! Ez azért elég húzós :o) . Egy hét mínusszal csinálja, mint én.
_
Kontollra jövő csüt.ön megyek.

2009. október 28., szerda

Kezelés előtt

holnap lesz kezelés. (7. kontroll) Ez az 5. (nagy) kezelés lesz a sorban. a többi kis "vizit" volt.
állapotom nagy vonalakban uolyan. változást továbbra is csak az ábrázatom mutat (csökken a rosacea, felrakom a fotót a napokban!). Nade az is pozitív még, hogy sokkal jobban bírom a strapát! (figyelem magam már egy ideje, így biztosan nem elkiabálás, v túlzott optimizmus) korábban rendszeres volt, hogy du 5re kipurcantam, és úgy 6 körül még ittam egy kávét, hogy kibírjam az estét. mostanára ez elmúlt. számomra teljesen meglepő, h nem kókadozok.
hurrá. csak hajam nincs... :o(
sztem a súlyom sem változott. torokfájásom elmúlt.
Barinőm úgy tűnik most vészeli át az éppen esedékes pánikot (ő 1 hét mínuszban van)
-
Semmi érdemleges bevillanás nem volt a héten.... A Vasfűn akadtam le: ez az az állapot, amit teljesen elutasítottam korábban - és soha nem gondoltam volna, h én is ilyen vagyok. Főleg nem vallottam volna be! ... Amikor megismertem (level I bach tanfolyam), a faterom nevét 2x is mellé írtam a papírra, hogy ez éppen rá jellemző... :o) Most, így utólag, ismét átnéztem a papírokat, melyik növény/állapot mellé írkáltam felkiáltójeles neveket. Mert, ha igaz, hogy a körülöttünk lévők csak tükröt tartanak számunkra, hát akkor a vasfű példája alapján most jó lesz elgondolkodnom, mert más esetben is igaz lehet. (Ha valakiben bosszant egy tulajdonság, azt jó ha magunkban is megvizsgáljuk...)
A feminán egy asztro elemzés szerint a vasfű tipikus oroszlán állapot. Haha. Gondolom, a blogot sem írnám, ha nem lennék vasfű.... -- így akarván ráerőltetni másokra a vélt igazamat. Tehát, ha hatni fog a szer (bach cseppek), bezárom itt a boltot :o) Onnan lehet majd tudni, hogy a rezgésszámom már helyreállt vasfű-tekintetben :o))
Egy másik érdemleges gondolatom az volt, h a meditációkat el kéne már kezdenem... Amikor a "mágus-képzőbe" jártam, volt egy rettenetes tapasztalatom, egy meditáció során (menj fel egy hegyre/találsz egy épületet = ami te magad vagy ?/menj be/találsz ott vkit-vmit, aki v ami segít majd neked.... Hát, én egy fekete-leples alakot találtam ott (itt :o) ) bent és azóta rémülök nagyokat, ha szóba jön a meditáció. pedig, az igazi válaszokat csak te magad tudod megtalálni és megadni a kérdéseidre. Kül.ben eddig egyedül a mágus kapcsán éreztem azt, hogy valóban TÖRTÉNIK is valami, nem csak a kását kerülgetem. De azért ez már igazi sokk volt (tényleg alig kaptam levegőt, azt éreztem, megfulladok. Kb egy halálközeli élmény volt. Ráadásul, egyedül a lakásban, éjjel..... Aztán másnap egy kbszott nagy kutya követett az utcán. Jött utánam mindenhová! Besötétedett már, egyre hidegebb lett, az meg csak jött... én meg gyalogoltam, nem mertem hazamenni, nehogy megtudja hol lakom :o)) Soha nem látta még ekkora kutyát. Bemenekültem egy közértbe, mondtam, h hogy követ egy óriás-kutya, ők meg bolondnak néztek- Aztán felszálltam egy buszra a bolt előtt. A kutya is ott várt velem.... Baromira féltem. Sztem nem kutya volt...)
Gyurkó Zsoltot "biztonságosabbnak" gondolom, csak barátkoznom kell a stílusával.. :o) (kicsit... műkedvelő amatőrnek tűnik :o) de egyszer épp csak fél füllel belehallgattam egy vezetett meditációjába és ... voltak bevillanások. Jó és kellemes állapot volt). A spiritvilag.hu -n nemrég közzétette ingyé' az összes cuccát (némi fizetséget akkor remél, ha tud is segíteni..)
űűű most nézem, de nem találom a honlapot. ....
Meg jött a prananadisoktól is egy levél, hogy mehetek a 3. mesterképzőre. Hűű, mondom, mingyá' prananadi mester leszek. Egy haj néküli. Hurrá. Aztán, kiderült, h csak tévedésből jött a levél (tényleg nem telt még le a 9 hónap a 2. beavatás óta ) De azért, elgondolkodtam, hogy kéne használnom azt az eszközt is... ha már... Bár, eddig sokat nem segített rajtam.
Egy ideje azt gondolom, amellett a módszer mellett teszem le voksom (mert én még mindig nemtom mi leszek, ha nagy leszek), ami segít kinöveszteni a hajamat. Az aurafotós csávó is annyi okosságot bírt mondani, miután nem találta a választ (a hajhull.ra), hogy vannak esetek, mikor kívülről nem jöhet a segítség. nekem magamnak kell megtalálnom a miértet és nyilván azért vezetett el az utam már ennyi helyre (megj.: a reinkarnációs utazástól kezdve a léleklátóig), mert vmilyen segítő hivatásom lesz, és ez a kutakodás is ehhez lesz támpont. remek.
Azt, hogy látó vagyok :o))) , már többen észrevételezték (pl a kineziológus nő, utoljára), de per pill azt látom csak, h nincs hajam :o)))
Na meg tantra jógára sem merészkedtem vissza. Pedig a tanítások szuperek voltak (Kőrösi Csoma Jóga Egyesület ?), csak az un Nő-csoport foglalkozásai nekem már too much-nak bizonyultak. Részleteket nem mondhatok. Az ászanák a gyökér csakra stimulálására viszont tuti működnek, tapasztaltam.
Viszont befostam, h most jön a szex csakra és nekem máris sok volt, hátha még fokozódik a nő-csoport-os "foglalkozás"....
Áll.lag a szexualitás/haj teremtés/kreativitás rokon területek.

2009. október 22., csütörtök

6. kis kontroll (és mélypont)

Ez itt a mélypont. Tegnap este óta bőgök. Mert a hajhullásomon egyelőre nem segített még ez a kúra (persze nem is ígérték, de ettől még xr. Az ígéret az volt, de majd visszaolvasom magam, hogy 3-4 hónap múlvá-ra megáll a hajhullás és elindul a hajnövekedés, és elfelejthetem a problémát. Mert a bélflórának helyre kell állnia és a felszívódás csak azt követi...) Az a baj, hogy megint gyűjtögetem a kis hajcsomókat hajmosás után, és ha beletúrok ott marad a kezemben 10-15 szál, minimum. Nekem annyi kreditem már nincs, hogy átvészeljem, ha hónapokig nem áll le a hullás. Rákentem párszor az alpecint meg az alpicortot, de most már naponta kennem kell. Kísértésként meg ott figyel a fél csomag kerastase-om. Majdnem felkentem tegnap, komolyan. De az kicsit egyenlő lenne a feladással. Mármint, az nem kérdés, hogy végigcsinálom-e, de ... mégsem volna ugyanaz. A totál mélypont az volt, amikor hajszárítás után észrevettem, hogy a párás csempére a hajszárító ráfújta a kihullott hajakat és én a falról, a csempéről törölgettem le a hajamat. Először csak egy-kettőt vettem észre, aztán egyre többet. Aztán láttam, hogy szinte mindegyik csempén több hajszál is volt. Szinte... akármerre csak néztem. Sírtam, és törölgettem a csempéket... :o(
Az ember nem kamu, ezt több dologból látni/tudni/érezni. Pl, amikor odaállsz elé, hogy mérje az aurádat, én érzem, hogy történik valami, egy bizsergő-húzó érzést lehet érezni, ahogy a pálcájával közelít és húzza kifelé az auraburokban. Mindig le is hunyom a szemem, amikor csinálja, hogy én is "koncentráljak" :P, de erre persze neki semmi szüksége...! :P
A mai vizsgálat eredménye: 68.0 kg lettem, aura 20 cm (3.réteg), ismét vírusom van, ismét lyukas. A hüvelygombáim visszahúzódtak, de még valamennyi van (ezt érzem is). A belekben ismét néhány gombatelep megtelepedett, a vírusok nyomában. Ami vígasztaló, hogy ezek hamar kitakarodnak. Áll.lag. Engystol megy újra, 3x2 a vírusaimra. Elindultak a Bach-cseppek is. Kezelés, jövő csüt.ön. Ha nem lenne csökkenő a rosaceám, most lehet hogy abbahagynám az egészet. De látom, hogy kisebb. az arcomra van írva :P. (majd lefotózom ide is)
Állítólag még 1 hét és ha leküzdöm a vírust, indul a látványos javulás. (Tképpen még ez is összhangban van a korábban elhangzottakkal, mert akkor mintha 2-3 hetet emlegetett volna).
Nem lepett meg az eredmény (a leadott kilókból rögtön látni). Itthon pedig tegnap este bejelentettem, hogy fáj a torkom. Ma is több hullámban fájdogált. Le is strapáltam magam egy most készülő weblap megrendeléssel (rendszeresen hajnali 2-4 között mentem aludni). Meg nem pumpáltam rendesen, stb stb. Viszont nagyjából rendesen szedegettem a sok cuccot, és a diétában makulátlan vagyok!
Barinőm beért: ő 20 cm-es, -7kg nál tart
A 2évesem is lestrapált, aurája kicsi, mellkasnál lyukas, vírusa van (ez sem lepett meg. Nála kb 1 hete kezdődött a hasmenéses majd köhögésbe váltó betegség. Kb mostanára múlt el, tegnap már nem adtam neki a kúpot éjjelre. Szóval, simán elképzelhető, hogy még vírusos. megjegyzem, a kaki mostanában nem folyós nála, és nincs napi 3, csak 1-2. Ilyen nagyon régen nem volt!!!! Most vagy az ezüst, vagy a normaflore hatása, de n.flore-t régebben is kapott és a jótékony hatása csak átmeneti volt. Meglátjuk ez milyen tartós állapot lesz. Az ezüstöt egyébként sokszor csak napi 1 tkanállal adom neki, mert még mindig kicsit tartok tőle.

2009. október 20., kedd

Rosacea 10.07


10.07-én ilyen volt a képem. (ó, és ez már a javuló állapot, amikor megjelent az orrok mellett egy vékony csík és az orrcimpa is kivilágosodott :o) ) A fotók becsapósak, mert a fényekkel sokat lehet csalni, ugyanebből a szériából van tetszetősebb beállítás is, de magamat minek csapjam be....

A jelenlegi állapot pedig sokkal jobb. Ma reggel megdöbbenve láttam, hogy a jobb oldalról tényleg kezd eltűnni a veresség :o). Még 2-3 hét és szerintem teljesen elmúlik. A bal oldal is jelentősen csökkent. Majd csinálok fotót.

2009. október 19., hétfő

Barinő és csütörtök

Barátosném mára halasztotta az 5 perces vizitet, a múlt hétről. Címszavakban annyi történt vele, hogy 20 cm-re nőtt a 3. aurarétege (az 5-ről. ez nem sok, főleg h 60 cm-nél is járt már, de tekintettel a körülményekre mégis jó, hogy legalább növekedett. Állítása szerint jól van. A mostani vizitre 3 kg-tól szabadult meg. Erre rá fogok kérdezni újra, de ha nem tévedek ez 1 -1,5 hét alatt sikerült neki. Nem irigylem persze, a lentebb írtak miatt...) Ő most csüt.ön megy újra, kezelésre (nála most még kezelés van, egyelőre nem kapott "szünetet", mint én), én pedig 5 perces kontrollra, szintén csüt.ön. Beszámolok. (látható fejlődés csak a képemen lévő rosacea csökkenésében mutatkozik. (ujjnyi vastag, mindkét oldalon a normális bőrszínem, az orrok mellett, sőt.. a csúnyább bal oldal is jelentősen javult). Súlyom nem mozdul, bár vmilyen csoda folytán a vizitek napjára volt már, hogy produkáltam némi fogyást)

2009. október 13., kedd

Jobb csukló

- jobb csuklós beírást töröltem, sztem csak elfeküdtem -
Rosacea vékonyodik, az orr melletti 2 csík a normális bőrszínemmel egyre vastagabb :o) Lefotóztam a múlt héten, de nem jön le úgy a fotón... Azért majd berakom.
Reggel 68.2 kg voltam :o)
Barinőm hétfőre halasztotta a kezelést, elmondom majd röviden mi lett vele. (rokona a kórházban haldoklik, nagyon úgy tűnik, ezért ő most nincs fényes állapotban).

2009. október 10., szombat

Bach cseppek

A biorezós kezeléseknek egyébként olyasmi a lényege, hogy a segítségével a szervezet öngyógyító folyamatai be tudnak indulni és utána már nincs is szükség további segítségre. Nálam pl -többek között!- a megemelkedett stressz-szint gátolja a folyamatok érvényre jutását (a sok minden más mellett). Erre szedem a sedatif pc-t. Nagyon ingerlékeny vagyok (régóta), de ..egy-két alkalommal előfordul már, hogy a szokásos túlreagálás helyett higgadt maradok.
Ami érdekes, hogy említésre kerültek a Bach cseppek. A biorezós kezelések alatt uis vmifajta információcsere történik a sejtek és a számítógép(es program) között, ami méréseket is végez. Így pl minden kezelés alkalmával listázza a megfelelő rezgésszámra harmonizáló Bach virágesszenciákat. Én anno elvégeztem aLevel I. tanfolyamot és megvásároltam az eredeti Bach készletet, még évekkel ezelőtt, és kezeltem is jó pár embert, de ott más (beszélgetős) módszerrel azonosítottam (az elhangzottak alapján), h melyik esszenciára van szükség. Saját magunkat kezelni pdig soha nem könnyű, így érdeklődve vártam, nálam milyen cseppek kerülnek meghatározásra. A 4 kezelés alatt többször visszatérő virágesszencia nálam az Aspen, a Star of Betlehem és a Vervain voltak. (rezgőnyár, ernyős madártej, vasfű magyarul, asszem)
Ezek közül én korábban az Aspen-t szedtem egyedül, ami nagyon-nagyon-nagyon jól működött. Ez kb. megmagyarázhatatlan eredetű félelmekre, szorongásos állapotra jó és tényleg használt. Évtizedes félelmektől szabadultam meg a segítségével. És mostanában gondoltam rá, hogy újra el kellene kezdenem, mert mintha kicsit kezdene visszatérni..
De megvárom a következő kezelést (bár kikeverhetém magamnak is, de áll.lagaz sem jó, ha túl gyors a gyógyulási folyamat), inkább kivárom, amíg megkapom. Ha a másik kettő is olyan hatással lesz rám, mint az Aspen volt, akkor már megérte ez az egész, még ha ezen kívül más jó nem is történik itt velem.

2009. október 9., péntek

Vírus és más

Tegnap, amikor kontrollon voltam "megnéztük" a 2 évesemet is és nála újra vírust lehetett látni. Nem nagyon hittem el (nem is írtam róla tegnap...), de azért megvettem az 1 csomag oscillo-t. Csodák csodája, mára hasmenése lett a kislánynak. Még jó, hogy délelőtt elkezdtem neki beadni (mondjuk most az estibe meg bealudt, így az kimaradt, az ezüstből is csak 1 ment, úgyhogy most itt parázok. Holnap majd megyek normaflore-ért is...). Szóval már délelőtt is gyanús volt a 2-3 pelus, de délutánra igazán híg lett. Amúgy is túl gyakran kakil, mert minimum 2 /nap a szokásos adagja, sokszor 3 is. És visz. hígak. Ez nem túl jó, ezért is hajlok arra, hogy adjam neki az ezüstkolloidot, bár kicsit félve, ezért kihagyogattam eddig. De miután ezt a vírust is megjósolta a "doktor bácsi", azt hiszem lehet h el kéne hinnem minden szavát. Csak az ember (=én) annyira óvatoskodó....
A másik dolog, amiről hallgattam tegnapról az az, hogy barinőm 60 cm-es aurája 5 cm-re esett vissza. Ez elég durva! Ő is bekapott egy vírust. Pár napja érezte már egyébként, hogy nem lesz túl jó az "eredmény", mert rossz dolgok történtek vele a héten (egy rokona kórházba került, stb) és nem volt jó passzban. Estére pedig megtudta, h a férje elvesztette az állását. Szóval... nem tudom, hogy ami a feje felett lebegett bárdként, lehetett-e hatással rá úgy, hogy konkrétan csak este szerzett tudomást róla, de az esemény napközben már bekövetkezett... Vagy, csak a vírus műve... (Vagy ez is az is)

2009. október 8., csütörtök

5. (kis) kontroll

Voltam ma az 5 perces kontrollon. Reggel 68.5 kg voltam, ez jóó :o). Egyébként áll.lag jól állok, és úgy tűnik mégis hozni tudom az átlagot, azaz 1.hónap: "nagytakarítás", 2. hónap: eredeti állapot helyreállítása (bélflóra), 3. hónap-6.hónapig eredmények "stabilizálása".
Szóóval, nagyjából "kitisztultam", ez konkrétan azt jelenti, hogy a gombák eltűntek a felső légutakból is mostanra (ez jóó!), a gyomorból már a múltkorra, ám a hüvelyben még ott tanyáznak (volt is folyásom a napokban, ami nem csoda, mert megint elsumákoltam a 2 naponkénti irrigálást. Ma reggel megcsináltam gyorsba' a kontroll előtt. hihi. Na jó, nem vicces, össze kell szednem magam, nehogy most meg onnan szaporodjanak el ...
Aura (3.réteg) = 30 cm, nem lyukas
Vírus nincs. Gyomor/bélrendszerben nincs gomba, parazita, de a bélflóra még romokban.
Szedem az ezüstöt: 3 ek, candida diéta folytatódik (joghurt és sovány sajt már mehet a múlt hét óta, más tejtermék nem), sedatif pc 2-2 délben, este, monilia albicens 2x5, pumpa a felső légutakra (óránként kéne, ma még egyszer sem sikerült....áá), irrigálás/hüvely. Ja meg Probiotik 2x1 (bélflóra). Legközelebb 2 hét múlva kell mennem, az is kis kontroll lesz, aztán a 3.héten lesz kezelés.
Egyébként:
gyomorégés - néha még mindig van! :o( (de sokkal! enyhébb, mint kezdetben) - persze ez a diétának is köszönhető)
rosacea enyhül de még van
kézekcéma újra előjött
hajhullás be-beerősít - szóval ott nincs változás! :o(
vizelettartás szintén megvan (sőt)
A súlycsökkenés és a képemen lévő csökkenő vörösség az a konkrét mutató, amibe kapaszkodhatok, ha a javulás/gyógyulás kézzelfogható jeleit látni akarom. Meg a hit (és a remény) és hogy a 2. hónap végére átütőek lesznek az eredmények. Nos, már csak 3 hét....

2009. október 5., hétfő

Orrcimpák

Egyik reggel látom, több mint fél kg-tól megszabadultam. Ez jóó. 69.1 kg lettem. majd lemérem még csüt-ig. Akkor lesz az első rövid (un 5 perces) kontroll. És egész biztosan nem hallucinálok a rosacea tekintetében, mert a bal arcomon, az orrom mellett szintén megjelent egy csíkban a normális arcszínem (nem vörös többé!! :o)) napok óta). A jobb arcomon kezdődött csökkenni a folt, az orrom mellett és a széleken, és már a bal oldalon is javul (ott a rosszabb). Sőt, ma vettem észre, hogy az orrcimpáim sem vörösek. :o)) Egyik sem!
Annyira érdekes, tényleg le kéne fotóznom a változást. (Van még persze hol javulni, mert a vörösség egészen a homlokom közepéig, a szemek közötti területig terjed az áll közepétől, és persze az arc, mindkét oldalon, de a bal oldalon jobban, - egy része, főleg az orr körül. Mindez kb 5-6 éve kezdődött és nagyon lassan alakult ki, sokáig nem gyanakodtam kórosra, ráfogtam a sminkre, rossz alapozóra...?...)
A monilia albicens-től pedig áll.an ... köpnöm kell :o). Folyamatosan felszakad vmi a torkom körül..
További hír, hogy elkezdtem a 2 évesemnek is adni, mert egy nagyon furcsa folt van a lábán 3hó.s kora óta (mastocytoma, amit elvileg kinő 4-5é korára. Amúgy ez egy bőrrák-féleség, de neki csak 1 db van belőle és a sote bőrklinikás nő szerint ez más eset. Mindenestre a fotósukat lehívták, hogy megörökítse vmi orvosi könyvükbe. ez kicsit aggasztó). És a napokban nőtt az arcán egy furunkulus-szerűség. Ráfújkáltam az ezüstből, kezd múlni. Sárga a közepe és ha megnyomtam, duzzanatot éreztem a bőr alatt. Amikor született, méhen belüli fertőzést kapott, ezért császáros lett, gyanítom, hogy kapott tőlem a gombákból és bacikból.
Persze ő csak napi 2 tkanállal kap és csak pár hétig.

2009. október 1., csütörtök

4. kontroll

Voltam kontrollon. Akkor most ez a 4., ugye?
Hááát, vegyes. Az aura 20 cm-re visszaesett (=3. auraréteg). Barinőm, aki 1 hét elcsúszással szintén bejelentkezett, és csinálja is rendesen a kúrát, már 60 cm-nél jár, tehát van remény :o). Ő nem kapott be 2 féle vírust, mint én.. :o(. És hát a vírusok, majd a nyomukban megtelepedő gombák nem gyorsítják a folyamatot. Nade, jönnek a jó hírek.
Ehetek joghurtot, hihihi. A gyomorból és bélrendszerből ugyanis kitakarodott mindenki, jöhet a bélflóra helyreállítása. Probiotikumot szedek innentől. Ám a hörgők/tüdő és hüvely szintjén még ott tanyáznak, de hamarosan onnan is eltávoznak. Új homeo bogyót kaptam, monilia albicenst (hát elég fura neve van :o))) ) ennek a felgyorsítására és szedem az ezüstöt, meg pumpálok, meg irrigálok, meg stb stb. A többi változatlan. De most nagyon rendesen kell viselkednem, hogy tényleg mindenhonnan eltakarodjanak. Egyszerre, mert ez volna a lényeg!
A jövő héten már nincs nagy kontroll, csak kicsi. :o((( pedig szerettem járni.
Ez azt jelenti, hogy nincs biorezo kezelés, csak gyors állapotfelmérés. (amúgy ez "má ingyé" )
nagy kontrollra most már csak havonta 1x kell menni. És.. most kezdődik majd a nagy berobbanás (állapotom/aurám ugrásszerű javulása/növekedése, tüneteim többségének elreppenése, leszaladnak a kilók, hajam 2-3 héten belül nem hullik többé, sőt elindul a hajnövesztés. Hááát, nagyon várom és nagyon kíváncsi vagyok. Hacsak nincs újabb vírus, vagy más. remélem nem lesz. Nem kaphatok be 3-at egymás után, igaz?... :o)
Másik tapasztalatnak, ill. megerősítésnek ott lesz barátosném esete, címszavakban beszámolok majd róla is. Ő egy héttel mögöttem jár. (Egyébként ő eddig már heti 1kg-ot fogyott. Nálam stagnál. Ill. az elején lement kb 1,5 kg, azóta semmi.)

2009. szeptember 30., szerda

Kontroll előtt

Ma kivételesen jó napom volt. Csak reggel ittam egy kis kávét (a szokásos, mandulás rizstejjel) és egész nap meg sem álltam. Pedig du-ra mindig kifáradok, de ma nem. Pedig későn is feküdtem le (nehezen tartom be az este 9-11 közötti ágybabújás parancsot..)
Egészen új élmény, hogy bírom a strapát. Lehet, h ez csak vmi kivételes alkalom és semmi köze a kúrához. Majd kiderül.
Az arcomon mintha halványulva a vörösség és az orrom mellett megjelent a normális arcszínem egy csíkban. Hát, ezt nem gondoltam volna, hogy még visszatérhet. Persze lehet, h ez is csak véletlen, de mintha kisebb lenne a folt.
A hajam viszont újra hulló fázisba került. Felkentem az alpicort-ot és alpecin szeszt is. A vírusos időszak alatt, most h belegondolok, nem is éreztem a csípő érzést a fejem tetején. Ma viszont már újra - egyszer :o).
Egyébként semmi jóra nem számítok kontrollon, nem pumpáltam elég rendesen, nem irrigáltam rendesen - aztán még meg is jött!..., meg hát a vírusok. De sztem az elmúlt. Az oscillo egész szépen hatott :o)

2009. szeptember 26., szombat

Vírus

Tényleg igaz a hír, újabb vírus támadhatott meg, mert a jobb karom majd leszakad, hasogat és szúr, néha jön egy fejfájós hullám és elég nyomi vagyok (általában is.. :P). Meg torokfájás, stb.
Az egész család padlón van.... :o(
Tehát, igaz volt, ami a kontrollon elhangzott, mert a kezelés előtt/alatt szuper volt minden, és este amikor hazamentem, kezdődtek a bajok....
A lényeg: ha a vírus eltűnik, rá 2-3 hétre átütő javulásban lesz részem (a vírus visszaveti a folyamatot kicsit :o( ), mert kb akkorra tisztulok ki. Hát, el sem merem hinni ..... Nagyon várom és nagyon kíváncsi vagyok.
Megyek, m fáj a fejem :o(((

2009. szeptember 25., péntek

3. kontroll

Na, voltam a 3. kontrollon, azaz 3 hete csinálom. A vizsgálat elején minden szuperül alakult, 40 cm-es lett az aurám (=a 3. auraréteg), hurrá. Már nem is lyukas. Jó eséllyel hamarosan kitakarodnak a beleimből a gombatelepek, de a pumpálást és az irrigálást rendesen kell csinálnom, mert ott el vagyok maradva. Ha végül mindenem kitisztul, egyszerre, akkor 1-2 héten belül ugrásszerű javulás várható, azaz energiadús leszek, elkezdenek leszaladni a kilók, helyreáll az anyagcsere és elkezdődik a normális tápanyagfelszívódás. Vírus nincs. Hurrá. Ennek köszönhető, hogy 40 cm-es lettem. A múlt heti stagnálás lelkileg elég megterhelő volt.
Na de, a kezelés közben kiderült, hogy bújkál bennem a következő vírus (estére már fájt is a torkom, haha). Ezért Oscillococcinum-ot szedek Engystol helyett. Ezüstöt duplázom.
A kislányomat is "megnéztük", nála is van vírus (tényleg voltunk a napokban drnéninél) és estére neki is felment a láza, tényleg. Ő is kapott oscillo-t, sőt a férjem is beszedte, mert neki is fájdogál a torka. Szóval, per pill. a vírusokkal küzdünk, így a nagy és ugrásszerű változásra még várnom kell... brühühü

2009. szeptember 23., szerda

Kontroll előtt

Holnap lesz a 3. kontroll. A hajhullásom beerősített, tele volt a mosdó a szárítás után. Újra 3asával jönnek ki, ha csak hozzáérek. (ááá) Felkentem az alpicort f-ből egy kicsit.
Szóval, a napokban idegbeteg voltam (mondjuk a sedativ(/f?) pc-t kihagytam 1 nap), a bal arcomon kijött az évente szokásos herpesz (? vagy akne? mikor minek titulálják). A Dalacin-t szokott segíteni, most ezüstöt is fújtam rá. Igazából kezd elmúlni. A vírus, amit a 2. kontroll talált "igazi" volt, és tényleg volt, mert 3 napig be volt gyulladva a torkom és aztán jött az orrfolyás, de a 3. nap után mintha elfújták volna. És közben is elég kibírható volt. Az Engystol tehát bevált, úgy tűnik (ez a vírusellenes homeo cucc). Súlyom 69.7, a fogyás minimális (a kölesgolyók télleg nem túl fogyókúrásak...... egy egész csomaggal együltőhelyben pedig egészen biztosan nem)
Panaszaim kb változatlanok (gyomorégés, vizelettartás, stb. Bááár, mintha halványodna a rosacea az arcomon...

2009. szeptember 21., hétfő

2. kontroll

Elég elkeserítő a helyzet. A kontrollon az auranövekedésem nulla volt. Panaszaim kb változatlanok. Rendszeres gyomorégések, rosacea mintha kicsit kisebb lenne, de megvan, hajhullás...maradt (találok lépten nyomon, és ha beletúrok ottmarad a kezemben)
Vírust is talált a vizsgálat, erre egy újabb homeo bogyót szedek. (nem volt elég a többi....)
Az irrigálást hanyagoltam, bele kell húznom, h általános legyen a tisztítás.
Szerintem parázok, hogy telik az idő és lassan kellene hogy jöjjenek az eredmények, és félek... mi van, ha nálam ez is hatástalan lesz. Akkor hová menjek el még 105.szörre? Lassan mindent végigpróbáltam már.
Az fel sem merül, hogy abbahagyjam, de .... elég reménytelennek látom a helyzetemet. per pill.
Van persze, amit nem tartok be, de próbálkozom.... A lefekvés 21-23h között, lúgos víz, irrigálás másnaponta. És fújni is el-elfelejtek néha (ezüstkolloid pumpából a torokba, orrba)
Egyetlen jó hír volt, hogy áll.lag a gombatelepeim száma 3-ra csökkent (először egybefüggő volt, utána szórványos). A súlycsökkenés pedig a vírus miatt nem folytatódik. De mihelyst tisztul a szervezetem, leszaladnak a kilók. Hát.. csak látnám már.
A nagy dolgokat betartom: szedem az esütöt, diétázok, min 3l vizet megiszok, v többet is. Fújkálok, szedem a sedativ pc-t is.

2009. szeptember 10., csütörtök

1. kontroll

Voltam az első kontrollon biorezón :o))))) jujj de jó volt. a kezelés is szuper és a 8cm-es aurám is megduplázódott áll.lag. Hát ez remek. Az emberem azt mondja, hogy 3-4 hónap múlva kinő a hajam. Legalábbis, látszani fog :o)) Azt mondja, a tüneteim 80%-a huss, elreppen mint a madár.
Már nem egybefüggő gombaháló a belem, hanem kezdenek elválni egymástól a gombatelepek. Ez remek. Egy hónap, hogy kitakarodjanak, majd a többi idő ahhoz kell, hogy regenerálódjon a bélfal és a gyökereik is eltűnjenek a nyavalyásoknak.
Annyira kíváncsi vagyok, hogy a már megrendelt kerastase-t fel sem kenem a fejemre, mert akkor nem fogom tudni, melyik módszer segített. És ha elkezdem a kerastase-t, nem merem majd abbahagyni megint. Pedig ahhoz drága.
És, jöjjön egy kis horror. Itt a tar fejem.

2009. szeptember 7., hétfő

lookfantastic

megjööött a rendelés a lookfantastic.com-ról :PPPPP úgy örülök. nem mindegy, hogy 28,5-öt v 43 ezret fizetsz valami tök ugyanazért :PPP - mondjuk még nem bontottam ki, de a doboz ugyanaz :PP. nekem ez volt az első netes rendelésem.
tehát, újra kerastase.. de ha ketten felezzük a nagy dobozt, nem tűnik horrornak, mert elég 1 hónapra a 15 rugó. aztán veszünk majd másikat, de 3 kúra/év sztem elegendő. az elején megnyomjuk egymás után a 2őt, aztán majd ...
ha a biorezo baciellenes téma beválik, akkor tán örökre megoldódik ez a haj-téma
bizakodó vagyok.
és 70.4-5 kg. áll.lag 8kg mínusz lesz 2 hónap múlva.
egyelőre energiadúsabb vagyok, és wc-én is voltam többször, de az első jó pár napban teljesen beszorultak a dolgok... a 3 citromot abbahagytam 2 napja, nemtom lehetett-e a szorulás a citromoktól?
áll.lag a lépemmel van probléma, vagy ezt már írtam?...

2009. szeptember 4., péntek

Biorezo

Elég sok minden történt. A szülinapom óta érdekes fejleményekben bővelkedik az életem. A számmisztika szerint ugye 2 szülinap között más-más természetű év, élmények várnak egy emberre, hát én érzem, h most valami beindult.
A gastro.-n voltam gyomortükrözésen, ami elképesztően szörnyű élmény volt. Úgy tűnik jelen van a helicobacter pylori, mert piros hólyagokat (?) és egyéb elváltozásokat láttak a monitoron (én közben hörögtem és fuldokoltam, bővebbet nem tudok). Szept végén volna 2 másik, össz 4 napos vizsgálat, pl egy un H2 kilégézési teszt is, a helico baci azonosítására..
De, ki tud 1 hónapot várni a szörnyű gyomorégései közepette és tudva, hogy milyen élősködők lepték el... Én elmentem biorezonancia vizsgálatra egy termgyógyihoz, akinek a weboldala már régóta szimpi. Egy rakat pénzt költöttem már, gondoltam ez lesz az utolsó, de tényleg. A pasi oldala szerint a candida, reflux, savasodás, stb ... a fő területe. Bioenergetikus.hu. Mócsány Bertalan.
Elég bunkó is voltam és szkeptikus az elején, de végül teljesen meggyőzött. Ingával is dolgozik és sz.gépes vizsgálattal (biorezo mérés), meg sok mindennel. A lényeg, a hajhullás és minden egyéb CSAK tünet, szerinte a vastag és vékonybeleim szörnyű állapota, a bennük elszaporodott gombák és paraziták okozzák a tüneteimet. Szerinte nincs is refluxom, csak a vastagbél puffad és nyomja fel a gyomortartalmat a nyelőcső irányába.
Ezer dolgot mondott, holisztikus szemléletben. Minden tünetem "belefért" abba a képbe amit felvázolt és gyógyítani is tudja, azt mondja.
Áll.lag nem tud felszívódni semmi sem (B vitaminok, stb) a szar bérflórám miatt, és a lépemmel is baj van. Méreganyagok szaporodtak fel mindenütt, izületekben, stb (derékfájásom...), vérem tele toxinokkal. Aurám 8cm-es. Az szar. Tudtam, h kicsi, de hogy ennyire...??.. :P (aurafotós csávó mondta már. és azt is, h vörös mint állat a narancssárga helyett)
Ezüstkolloid kúra, szájon, orrba, hüvelybe (irrigálás), candida diéta (6 hónap), homeopatikus stresszoldó (sedatif pc) és pihenés max 9-11-től ja és lúgosítás, 3l folyadék/nap 3 citrommal. Ilyeneket kell betartanom.
Most csinálom a 3. napot. Beszámolok majd. Egyelőre energiadús vagyok :P, de egész nap szomjas. Majd meghalok!
És "fosok"(félek) kicsit az ezüsttől, mert az argyria nem túl szívderítő. Meg furi kicsit ez a fémesdi.... Utána jártam, 6 hónapot meghaladó szedés minősül nagyobb mennyiségnek. Azért még mindig fosok...
Azt mondja, 3-4 héten belül elmúlnak a gyomortáji panaszok és 2 hónapon belül 8kg-tól szabadulhatok meg és 3-4 hónapon belül helyreáll a hajam. Most nem pontosan értem, h a hullás áll meg, ....? vsz igen, mert ki nem tud nőni olyan gyorsan.... Rakok fel fotót a mostani állapotról és megírom azt is, mi történik.
És még valami. Tüzetesebben megnéztem az allergiavizsg. papríjait és ott is megtaláltam egy eltérést: autoimmun bőrteszt, rheuma factor 120 nálam! és normál tartomány 0-20 között van. De most csak fejből írom, meg kell néznem. Hát ez sokkal magasabb. Antitestekre viszont negatív vagyok.

2009. augusztus 18., kedd

hát ilyet

mindjárt meg is őrülök
teljesen negatív az allergia teszt eredményem
és az autoimmun bőrteszt szintén
ez sem jött be

aug 26án meek gasztrora

őrület

2009. augusztus 3., hétfő

semmi kül

lássuk, mik a hírek. anti-androgén hajszeszt egyszer felkentem, és annyi. iszonyúan büdös. a hajam utána olyan volt, mintha porrá szárította volna. ettől mondjuk többnek tűnt :P , de feelingre olyan volt, mint egy hajléktalan-forma szobafestő melósé, akiknek beleragad a több hetes kosz és aztán már megáll magától.

fogyókúra felejtő. most nem megy. nem tudok spenótlevélért meg karalábéért szaladgálni.
jól beégek majd a pénteki talin. mindegy

allergia központ lapít. naná hogy nem hívnak az eredményekkel. mindjárt nézem mikor voltam, de sztem van már 4 hete... így mikor derül ki, van-e autoimmun bőrbetegségem??? :P

kértem beutalót gastro-ra MÁV kórház, aug 26-án megyek. akkor kiderül, van-e baci a gyomromban, ami okozhat pl hajhullást, rosaceát, stb ez a helicobacter pylori.
itt jegyezném meg, hogy a kedvenc jósnőm ide tuszakolt volna már márciusban is, de akkor nem fogadtam neki szót. nem értettem miért kéne nekem ide eljönni.. na azóta a gyomorégés miatt ez már nem kérdés.
és így utólag, belegondolva, a Voll-teszt is kimutatott energia-blokkot a gyomorban tavaly nov.ben, de azt hittem tévedés (:PP)

ja igen. amivel lekötöttem magam az az antalvali.hu weboldal, és rajta a tömérdek infó a vegyszermentes kozmetikumokról. utolsó elkeseredésemben totál vega sportlady leszek MAJD, zöld háztartással. (bár.. sztem akkor sem nőne ki a hajam.)

2009. július 22., szerda

.

a fkúrát a 4.napon abbahagytam, mert égett a gyomrom a paradicsomtól. rá sem bírtam nézni a 35 fokban fonnyadozó salátára, és az aszott grillcsirkére. biztos frissen kellene beszereznem, de itt az agglomerációban nem úgy van az, hogy leszaladok a henteshez..ja meg az utolsó napon már nem is ettem, mégis híztam 10 dkg-t. 70.3 vagy 70.4 voltam utoljára.
ma nem mértem, most nézek egy másikat a femina.hu-n, amiben nincs paradicsom.
a gyomorégésem elviselhetetlen egyébként, az a csoda, ha nem ég. (most megyek drbácsihoz beutalóért a gasztrora.)
egyébként semmi különös nincs
jött a védőnő és 2 óra alatt rendbekaptam a lakást, még füvet is nyírtam. máskor miért nem bírom?? tényleg nem értem.
napok óta last minute utakat keresek, egy hirtelen jött ötlet miatt, hogy menjünk olaszo.ba. chioggia, sottomarina, rosolina mare környékre - velence alatt. csak drágán vannak cuccok, 700 eur körül/apartm/hét de én szálloda párti vagyok, az meg nem áll meg 60 eur/fő/nap alatt - az is 720 lenne plusz a többi, kaja, stb, és akkor vezetsz 6-8 órát x2, egy 2 éves gyerekkel az nem mindegy, és aztán lehet h egy penészes lyukban kötsz ki... vagy nem, ha szerencséd van.
tunézia 60ért, egyiptom 80ért repcsivel, kajával már nem rossz, de nem viszem el a kölköt európán kívülre. 2éves sincs. most ausztria és legfeljebb szlovénia marad, 2-3 éjszaka max. a horvátok is kurva messze vannak.
lehet h állandóan vendégeket kéne hívnom... ide sose jön senki.

na. itt egy másik http://femina.hu/fogyokura/zsiregeto_dieta_gabona
a szénhidrát felszívja a savat.

2009. július 18., szombat

3. nap

70.1 kg hihihiííí. jó ez a diéta, és még enni is lehet! most pl 3 tojásból rántottát. (elképesztő)
-
Reggeli: egy pohár víz, tojásrántotta három tojásból
egy szelet korpás kenyér
egy csésze forró tea.
Tízórai: egy csésze tea.
Ebéd: egy pohár víz, 10 dkg vegyes zöldség
10 dkg grillezett pulykamell
egy csésze forró tea.
Uzsonna: egy pohár víz. (?)
Vacsora: egy pohár víz, két bögre párolt zöldség zsírszegény reszelt sajttal.

71

71.0 kg vagyok :P (sőt, 70.9 felé billent. már csak 13 kg minusz kell :PP. ... nem-nem egy 5-ösnek is örülnék, mert 2. babyt akarunk. //ha belegondolok, hogy tavasszal már 65 felé jártam... áá)
szóval ez a viktoria principal féle diéta frankó, tegnap nem éheztem!! most reggelire a szilvalé nagyon fincsi volt. 15 korpás kekszet pedig nem kívánok megenni....

itt a 2. nap :
Reggeli: egy pohár víz (:P
- egy pohár szilvalé
két-három kivi (ez alma lesz)
- 10-15 korpás keksz
- egy csésze koffeinmentes kávé. (oppá, koffeinesnek olvastam :P)
Tízórai: egy pohár víz.
Ebéd: egy csésze tea, 20 dkg tonhalas zöldségsaláta balzsamecettel, egy pohár limonádé. Uzsonna: egy csésze tea.
Vacsora: egy pohár víz, 10 dkg grillcsirke, egy bögre párolt zöldség.

Egyébként, a rosaceámra a rosex krém műkszik. tegnap este olyan szép volt az arcom, mint 5 éve nem. tényleg leszedi a pirosságot. (annyira boldog vagyok :PPP. kezdem visszakapni)

2009. július 17., péntek

fkúra és helicobacter pylori

http://www.femina.hu/fogyokura/het_nap_ot_kilo_bikinidieta

R:: 2 bögre vegyes dinnyesaláta
1 pohár víz
1 szelet korpás pirítós
1 cs forró tea
T:: 1 cs tea
E:: 1 cs tea
20 dkg csirkesaláta, fejes sali, koktélparadicsomok (itt 71.5 kg voltam)
1 p limonádé
U:: 1 p víz
V:: 1 p víz
10 dkg sült tengeri hal (sügér), paradicsomszeletek, zellerszárak (estére 71.7 kg lettem)

Máris elb.tam, mert kávét ittam tejjel és stíviával (de ez úgysem számít :PP)
korpás pirítós helyett meg korpovit kex volt és 1 szál tönkölyropi :P

mingyá lemázsálom magam: banyek 71.4 kg (utoljára 1 kgmal kevesebb voltam, brühühü. mér kell annyit zabálni??)
van 3 hetem egy népes összejövetelig, a 37. szülinapomig, a nyaralásig meg 4 (5?) hét.

mondtam már, h újabb tippem a hajhullásra-rosaceára, h helicobakter pylorim van?
kérek majd beutalót a házio.tól belgyógyászatra. a máv kh-ba megyek, asszem.

közben azon gondolkodom miért nem élek úgy, ahogy igazán szeeretnék? mért kell halogatni, hogy maajd.. majd ha meglesz ez, meg az, állandó kifogások. én pl azért nem olvasok és rajzolok (és tornázok, és kirándulok, és stb) jó !pár éve, mert nincs rá időm. és előbb a lakást kell kitakarítanom, meg vasalnom, meg ez meg az. persze az sincs meg soha. ezért lelkifurdim van pluszban. mert erőtlen és fáradt vagyok folyton. meg lusta. meg kedvetlen. meg dagadt. meg szerencsétlen hülye. :P
és állandóan tervezgetek, új ötleteken agyalok, de nem valósítom meg egyiket sem. utoljára egy gyerekkönyv ötlete jutott eszembe. 2 hétig nagyon lelkesen dolgoztam rajta. :PP

2009. július 13., hétfő

DHT

anti-androgén témát még nem próbáltam, este hozom el a gyógyszertárból.
hámlik a fejbőröm vazze az alpicort f-től, pedig1.5 hónapja fogyott el a 2. üveg és most akarom újra kezdeni.... brühühü. kenegetnem kéne a maradék emu olajammal, v olivával. de lehet h aloe varát kenek rá...
a helyi bőrdokinő említette, hogy én vsz "CSAK" érzékenyebb vagyok a dht-ra.
dht blokkoló hatású a minoxidil és aminexil, úgyhogy közel járok a megoldáshoz. csak majd folyamatosan kell használni és nem szabad abbahagyni. DE vmi olcsóbbat kell találnom a régi kerastase-omnál.
A havi 6 rugó a rogaine-ért (ez nemtom, lehet h csak férfiaknak való) kb uott van árban mint a jelenlegi póthajam, ami 120 rongy volt és 2 évig jó. Évi 60 rongy.
A kerastase is ennyi alsóhangon - azaz ebbe az árba csak 1 nagy kúra fér bele+a samponok.
rohadt drága kopaszodni.
ha faszi lennék pont leszarom, de egy kopasz nő, hacsak nem énekesnő / :P, nem túl izgi.
-
dht kapcsán ez jó cikk: http://www.llogo.hu/hajdoktor/termekek.htm
"A cink, amennyiben elér a sejtekig, elősegíti a cisztin felvételt és beépülést, amely a keratin képződéshez elengedhetetlen. Továbbá elősegíti magát a keratin szintézist, így környezeti jelenléte hajnövekedést okoz, illetve segíti a hajhagyma regenerációt. A cinknek különleges hatása van a hormon metabolizmusra: a keringő tesztoszteron hormon dihidrotesztoszteronná való átalakulását gátolja, így akadályozza a hajhagyma elhalását (DHT-blokkolás). Ez a hatás mindkét nemben hasonló."

2009. július 11., szombat

Budai Allergia Kamu Központ

te jó ég, mekkora csalódás volt a Budai Allergia Központ. sztem 3-4 gyerekgyógyász társulása lehet + a haveri kör. Ugye, azért mentem, hogy hátha allergia áll a hajhullás hátterében (mert már alig tudok mire gondolni) és áll.lag immumológiában is jártasak. a dokinő gasztroenterológus szaki. gondoltam az emésztési problémákhoz ért, ha tényleg az a baj - mint a talpreflexológus és íriszdiagnoszta említette-, meg a gyomrom is napi szitnen ég, meg candidám is volt már. (és dagadt is vagyok)
na, semmi gasztro téma, a nő nyilvánvalóan tök bizonytalan volt, ezt szóvá is tettem ("úgy látszik, a drnő még nem találkozott ilyen esettel") a kételyemet azzal indította el, hogy a beszélgetés első harmadában CSAK arra volt kíváncsi, hogyan rögzítem a csatokkal a cuccot a fejemre. És hogy ő tud egy másik módszerről, az Amerikai Haj Stúdióban (American Hair Studio), ahol egyébiránt jártam már 6 éve, de a faszi egyáltalán nem volt szimpi, Pénzlevevős helynek tűnt és nem árult el semmit a módszeréről. (magyarul: látatlanra fizess ki egy vagyont. haha) gyorsan leléptem.
szóval ez a dokinő sztem kamu. az egész "konzultáció" arról szólt, hogy 50 rongyért megrendeltette velem a különféle allergia vizsgálatokat, köztük az autoimmun bőrtesztet, ami mondjuk érdekes a lupus-gyanúm miatt. és vért vettek. a lisztérzékenység gyorsteszt ott helyben negatív lett. De tök mindegy is, mert azt válaszolta, hogy allergia csak RITKA esetben okoz jelentős hajvesztést, mint nálam. Olyan ritka esetben, hogy sztem ő még nem is találkozott ilyennel. hahaha. Vérvétel közben vmi könyvet bújt, akkor nézett utána a lupusnak?, haha.
Mindegy, akár még végződhet eredménnyel is a dolog, csak gastro témában nulla.
Meg lehúzós is a teszt része. Utána sem merek nézni, máshol mennyivel olcsóbb esetleg a teszt (A budai EgészségKözpontban mondjuk uúgy 9.800 a táplálék allergia vizsgálat, de ők annyival korrektebbek, hogy legalább közzéteszik az áraikat.) / persze telefonon én is érdeklődtem itt az allergia kp.ban.
A másik újdonság, h tegnap voltam a helyi bőrgyógyinál és rosaceára gyanakszik, nem lupusra :PP - ez uis komoly veseelégtelenséggel indul, rendszerint. Említette, hogy a vér és vizeletem tök rendben és hogy "vannak esetek, mikor nem érdemes az okokat firtatni". Jó nem???? fasza
mindnestre felírt vmi anti-androgén szert, ami ugye az androgén alopéciára gondolom remek, meg alpicort f-et (ezt mindig keverem az alpecinnel, lehet h most is :P) - attől viszont hámlik a fejbőröm, mert gondolom az alkohol kiszárítja. Eddig 2 üvegen vagyok túl, nagyjából segített, de közel nem annyira jó itt semmi szer sem, mint a loreal kerastase aminexil volt. ami ugye 40 rugó/adag és abbahagytam.

2009. július 1., szerda

ami kimaradt

visszaolvastam a blogot. érdekes, hogy mennyivel dühösebb és kétségbeesettebb voltam a hajhullással kapcsolatban régebben. most már elfogadóbb vagyok
azért ez nem jelenti azt, hogy beletörődő.
(báár, lehet h csak azért írom ezt, mert még tart az alpicort-alpecin hatás, és nem indult meg újra az erős hullás. hullani persze hullik most is. hull az elsárgult levél. hehe)
szoktam arra is gondolni, hogy már csak 10-15 év és akkor már mindegy lesz, van-e hajam. 50 felett már nézhetek ki rosszul, nem? :P
közben egyébként jártam több olyan helyen, amiről nem írtam: voltam pl auraelemzőnél, auratisztítónál. jártam csontkovácsnál (a derék- és hátfájás miatt). ált.ban nem tudnak velem mit kezdeni. "ilyen esettel még nem találkoztam" (hehe az auraelemző srác csak kenegette a homlokát a mentolos balzsamával, de nem tudta megfejteni mi lehet az Ok. a hajhullásé.
a csontkovács is elzavart, ez most volt 2 hete, hogy nem gerinc-eredetű a problémám, arra gyanakszik, hogy lelki eredetű blokk okozza a deréktáji fájdalmakat. kineziológushoz küldött inkább.
egyébként jártam már kineziológusnál, akkor nem hozott jelentős változást, bááár, végülis egy-két dologban enyhültek a paráim. (egy 10 évvel ezelőtti, de -akkor még - rossz álmokat okozó szomorú esetet segített feldolgozni)
családállításon is voltam, a hellinger intézetben. szintén nem hozott jelentős változást.
lehet, hogy még mennem kéne..? mert egy esély kevés..??

2009. június 29., hétfő

No more ekcéma

ami jó hír (a hajam persze még nem nőtt ki), hogy az ekcéma elmúlt a kezemről. Nem a rendkívül okos bőrgyógyászoknak köszönhető, hanem az ajándékba kapott ALOE VERA növényemnek, ami sokáig csak ott búslakodott a konyhaablak párkányán, szaporodott, és már 3 cserépnyi volt, míg végre kipróbáltam.
Egyetlen egyszer kentem rá a kezemre, de hatásos volt. Ujjé.
Aztán 3-4 nap eltelt, míg észrevettem, hogy már nem berepedezett krokodilbőr van a kezemen, hanem babapopsi :P.
Gyorsan felkentem az arcomra is, hárha enyhíti a bőrpírt.
Mostanában az 5-6 éve egyre erősebb vörösödés az arcomon az, ami vezérli a hajhullásos kutakodásomat. Hátha összefüggenek.
"Sajnos" Pnek eszébe jutott, hogy a termgyógy vizsgára készülve olvasott "pillangó alakú bőrpír"-ról, ami a LUPUS egyik tünete. ez a ritka betegség (nem az a dr house-ban :P) hajhullással is jár. Úgyhogy most a fejembe vettem, hogy tutira lupusom van. Vagy rosaceám.
Kiderül majd, ha visszamegyek a bőrgyőgyihoz + bejelentkeztem a budai allergia központba is.
A gastroenterológia és allergia amúgy is a figyelmem középpontjába került, mióta kedvenc jósnőm a lelkemre kötötte a gastr.t és az íriszdiagnoszta + a Voll-os kivizsg. említették, h vmi allergizál.
A leleteim (vérkép) ismét tökéletes, egy értéknél van csillagocska: transzferrin telítettség. épp a határ alatt. ez mi a rk lehet?

2009. június 24., szerda

lush nyú hair

ez a lush new hair érdekes. nem zsírosodott úgy a hajam!! (a 2. v 3. mosás után vettem észre, hogy a 3. napon nem zsírosbödön a fejem) ki nem nőtt még persze :P. ami még érdekes, hogy viszket a fejbőröm. szóval, valami történik. gondolom nem csoda, de majd megírom
-
a köv. jelöltem egyébiránt a minoxidil

2009. június 16., kedd

Na

fél éve nem írtam.. még mindig nem nőtt ki, de gondolom ez nem újdonság (így 15 év után nem lepődök+)
visszaállítottam a nyilvános kommentelést, hátha szenvedéseim (és tapasztalataim) másokon is segítetnek. (magamnak nem írtam a naplót, pedig elég érdekes visszaolvasni.....)

bánfi hajszesz, sampon, balzsam: nőttek új hajacskák, viszonylag sok, de nagyon vékonyka, és a hullást nem állította meg!
medic policlinika: egyáltalán NEM vált be, a homeopátiás szerek nem az én világom! (ne egyél ezt/azt, fél órával előtte ez/az, ne igyál így/úgy...) 3 hétig semmi nem történt, aztán azért hagytam abba, mert a SOTE Bőrklinikán a hajvizsgálat után egy koffeines sampont (alpecin) és alpicort F hajszeszt (ha nem tévedek) és forcapil tablettát ajánlottak. A kávé hatóanyagot ellentétesnek gondoltam a homeopátia alapelvével (amiben egyébiránt nem hiszek), és felfüggesztettem a macerás bogyózást, majd abba is hagytam. Amúgy plusz 20 rugó lenne a kontroll, és abból is kell vagy 2-3. (hát nem rablás???).
SOTE Bőrklinika: ide jöhet bárki, bár mostanság képtelenség időpontot kapni. szintén szart se ér: az összes vizsgálat (beleértve a hormonvizsgálatot és panoráma fogröntgent meg vérvételt..) negatív. A bőrgyógyász drnő szorgalmasan jegyzetel, már azt hiszed képben van és igazán érdekli, majd elküld egy másik dokinőhöz (trichológia). Az meg vissza az elsőhöz. Közben hetek-hónapok telnek el. A trichológus csaj (Hídvégi) jobban képben van, ő írta fel a cuccokat, amik megállították az erős hullást, de ki nem nagyon nőtt túl sok haj. Azt mondja, Diane 35 (?) fogamzásgátlót kéne szednem, de mi akarunk + egy gyerkőt.
Szóval, a póthaj (fejtetős pótlás) mindennapos utcai kellékem, továbbra is.
Új szerzeményem a lush "new hair" sampon, ami igazából szappan. sokan dícsérték itt a neten. 2190 ft egy kis darab. meglátjuk
és a legnagyobb dolog: tantra jógára járok. hát nagyon állat :PP. a gyökér (muladhara) és 2. (nemi v szakrális) csakra gyengeségei/diszharmónikus működése áll.lag szoros összefüggésben vannak a korona csakrával (fejtető) és bizonyos ászanák gyakorlásával lehet stimulálni. a nemi életem jobb lett azóta, zárójelben megjegyzem.
aromaterápia: ylang-ylang, jázmin. hát, szagolgatom.... (ettől aztán biztos kinől hehe :P)
makrobiotikus
táplálkozás (kínai gyógyászat): a jin-yang jellegű táplálkozás egyensúlyán alapszik, most próbálom erősíteni a yang jelleget: virágpor, kecsketúró, stb
sok sikert Nektek!! kitartás minden csajszinak!!!!
-
visszaolvasva a régi kommenteket: az urológus egy faszkalap, felírt vmi "izomerősítőt" a vizelettartási problémákra és kész. egyáltalán nem is emlékezett rám.
a homoktövis sem hozott átható javulást a vitalitás terén.
7végén megyek prananadi 2 tanfolyamra (beavatással). :P
voltam egy termgyógy-spir.gyógyító (kinez.) nőnél, aki kapacitál, hogy járjak hozzá. ezt még elmesélem majd